BakonyRUN 3.0, 2018.03.17. @Németbánya

Ülök a szobámban és azon agyalok, hogy ha az éjszaka leszakadó hó egy nappal előbb érkezik, akkor mi lett volna a BakonyRUN 3.0 futamon. Pedig így se volt egyszerű. Az időjárás miatt totózott mindenki, hogy lesz itt hideg, eső, hó, ónos eső és az előzőek tetszőleges kombinációja. Március közepén az ember már tavaszban érzi magát, ennek szellemében szeretne végre belecsapni az 2018-as hazai OCR szezonba, erre az időjárás még azért odadob lazán középső ujjat. Így érkezünk meg Németbányára nagyjából fél kilenc körül. Imádnivaló apró falu a Bakony hegyei között, amit teljesen belaktak a versenyzők. Egy nappal a verseny előtt a szervezők kénytelenek voltak a nagy közös parkolónak kinevezett területet dobni, mert valószínűleg minden autót a helyi traktoros egyletnek kellett volna kirángatni a sárból. Szóval parkoló autók mindenhol. Az első, 9 órás rajtra már zajlott a bemelegítés. Körbenéztünk a helyen, rengeteg ismerős, köszönés és pacsizás, megnéztük az első rajtot és megkerestük fedett és meleg öltözőt, hogy kőkemény futóvá alakuljunk át.

A 10 órás rajtra sikerült is végre hangulatba kerülni (régen volt verseny, na) és még mielőtt odaálltunk volna a starthoz, a Meszáros Laci (aka. Laz The Spartan) és Ulrich Balázs már be is értek az első futamból. 57 percen belüli idővel jöttek mindketten, gratuláltunk Laz-nak, aki vértől vöröslő térdekkel és nagy vigyorral a száján újságolja, hogy kurvajól futható a pálya, tolni kell neki. Így fejben újragondoltam az előre tervezett 1.20-as időmet, mert inkább a 1.30 lesz nekem reális. Aztán füst, duda és gyerünk. Az első sorban Tóth Ádi és a korábbi BakonyRUN versenyek győztese Bene Barnabás, akik úgy az első ötszáz méterig voltak látótávolságban. Az iramszarvasokat az első erdőbe forduló erdészeti út kanyarja után nem láttam többet. Most jobban sikerült az akadályokat szétszórni a pálya vonalán, mint a 2.0-án, ott volt egy hosszú akadály nélkül futós, baktatós szakasz. Itt mindig megtörtén a monoton futást. Bemelegítésként egy gumiabroncs szőnyeg lassította le a tömeget, aztán egy kis farönk cipelés. Itt pár helyen az egymással szemben közlekedő versenyzők majdnem összekoppantak, mert a “jobbra tarts” nem volt világos azért mindenkinek…

Aztán egy szurdok alján a fák közé kifeszített kötélen kellett átkelni. Jópofa akadály volt, de sajnos kicsit összeszedte a mezőnyt, kis torlódás alakult ki. De ezt hamar kiverte az ember fejéből az első kaptató: hát elég hosszú és mókás szintemelkedés a végén egy kis mászással: egy nagy sziklatömbön át kellett kijutni a futós részre. Összeszedtem a pulzust és elkezdtem a futásra koncentrálni. Hűvös lehetett, de nem fáztam már, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy ez megváltozzon egy picit. szögesdrót és uborkaháló alatt kúszás volt a feladat és hát hogy-hogy nem sikerült a szögesdrótot egy mély és hideg tócsa fölé telepíteni. Pillanat alatt nyakig sár lettem. Aztán futós dimbes-dombos szakasz jött pár mászós akadállyal, amiknél sikerült sok időt eltölteni, mert egyrészt segítettünk egymásnak, másrészt meg nem volt túl nagy ezen akadályok áteresztőképessége…

Aztán egy bujkálós kommandózás után jött a verseny legszopatósabb része (innen is pacsi ezért Dávidnak, biztos büszke vagy magadra…;)) Előbb le kellett ereszkedni egy hegyoldalon. Mondjuk az, hogy ereszkedni, az némi túlzás… néha seggen és combon csúszkálva, néha pedig talpon igyekeztünk kihordani a zuhanásba hajló lefelé galoppozást. Miután fújtam egy nagyot, hogy ezt sikerült túlélni, futásra váltottam, de nem sokáig, mert a szalag és kis nyíl a táblán értelmezhetetlen irányba mutatott: FEL! Itt az egy négyzetméterre jutó bazmegek száma bőven meghaladta a jóízlés határát! Azt a szintet, amit előbb lefelé két perc alatt sikerült eldobni, azt most vissszahordtam, de most 8 és fél perc kellett hozzá. A pukli tetején pedig ott ült lesben Figura. Tudta hova kell ülni, ott fog tudni rommá harcolt arcokat fotózni. Hiába a rutin, meg az évek…

Én most nem futok, pihenek. Nini, az ott egy frissítőpont!? Akkor viszont de. Mágnesként húzott a víz, így nem is láttam, hogy a víz annak jár, aki az egyensúlyi akadályon átjut. Kérem azt a k… vizet. De jól is esett.

Lendületes futós rész jött, főleg mínuszos szintekkel, amiket megtört néhány akadály. Hálón mászás, farönk felhúzás, gumiforgatás. Aztán persze lett patakon átkelős rész is, ezt most is imádtam. Néhányan igyekeztek száraz lábon megoldani. Úgy se lehetett, akkor minek vesződjünk az idővel, irány izomból át rajta. A mini kötélhíd akadály viszont elég sok időmet vette el. Inogott, billegett, kényelmetlen volt a drótkötél, ahogy bökött. volt. Aztán újra egy futós rész jött csodaszép panorámával. Szemben már látszott egy inverz fal, már készültem rá fejben. Ugyanakkor a szemem sarkában tornyosuló sziklás dombot nem vettem tudomásul. Persze a szervezők igen. Meg is másztuk és még egy lajhármászás is belefért az inverz fal előtt. Innen már tényleg csak a végjáték maradt. Majomlétra nem lehet baj - ha száraz. De nem volt az. Háromszor vágtam neki, de annyira sárosak voltak a fokok, hogy nem ment. 30 burpee. Aztán a palánk a végén. Az a kibaszott magas palánk. Ki kellett volna hagyni, mert nem ment, de inkább kértem segítséget. Feldobtak a tetéjre, de amikor ereszkedtem volna le róla egy óriási reccsenés a jobb vállamban. Tudtam, hogy vége van. Egy korábbi sérülés újra előjött. Pár száz méterrel a vége előtt...A nap hátralévő része a kórház sürgősségi osztályán játszódott. Szót se róla többet.

Egy akadályt kellett biztonsági okokból a szervezőknek kihagyni, ami a tavaly szeptemberi pálya egyik legvadabb része volt, a magas kötélhíd. De e nélkül is nagyon jól összerakott és élvezetes verseny volt a BakonyRUN 3.0. A helyszín újra egy csoda volt, az ezerarcú Bakony újabb oldalát mutatta nekünk. Az akadályok nem voltak teljesíthetetlenek, de azért itt-ott megkínozták a népet. A szervezésre panasz nem lehetett, a falu központja, mint fesztiválközpont nagyon jól funkcionált. A befutókról videó is készült, ami online ment a YouTube-on. Full profi volt minden. 

Szóval ülök a szobámban, nézem, hogy minden csupa hó. A vállam rohadtul fáj, nem tudom, hogy versenyzek-e még idén. Ez bosszant, de az nem, hogy a BakonyRUN szezonnyitóján ott voltam.

Fotó: Tóth József Figura (további képek itt)

Eredmények