Sopron Pajzs Akadályfutás - 2019.10.12. @Sopron
Mezei zsurló, kakukkfű, citromfű, hársfa...
vendég / 2019.10.21.Ez nem egy gyógytea hozzávalóinak felsorolása, hanem a 2019.10.12-én Lővérekben megtartott első Sopron Pajzs Akadály-és terepfutóverseny memóriafeladata volt. De kezdjük az elején…
Reggel 7 órától már gyülekeztek a versenyzők és szurkolóik a Harkai utcai
Camping területén. 9.30-tól 10 percenként indították a futamokat a szervezők, akik
200-300 indulóval számoltak. A kissé hideg, 9°-os hőmérséklet ellenére lelkesen
melegítettek a versenyzők, majd az indító kürt megnyomása után belecsaptunk a
"lecsóba".
Az első feladat, az említett memória volt. Szerintem
könnyen megjegyezhető adatokat tartalmazott. Folytattuk a kocogást, majd jött a
palánkos kihívás. Persze, hogy át kellett mászni rajta. A természet adottságait
kihasználták a szervezők, hiszen a 12km-es, 550m szintkülönbségű pályán volt
bőven emelkedő. Nem volt elég a régi sípálya szintkülönbsége, megfűszerezték
egy kis zsákcipeléssel is. Állítom az egész ország területén szikrázóan sütött
a nap, itt ködben, csúszós füvön kaptattunk felfelé és vissza. A lányoknak itt
is, mint minden "nehézkes" feladatnál, könnyített volt a homokzsák. A
következő akadályig, a Károly kilátóig sokáig kellett futni. Ezen a helyszínen
először kötélen tekertünk karika alakú súlyt 3x, majd palánkoltunk
alatta-felette-alatta. Első büntetőmet, ami 15 fekvőtámasz és 15 felülés volt, a
gyűrűdobásnál kezdtem. A célbadobás nem az én erősségem, ezt a többi ilyen
jellegű feladatnál is bebizonyítottam. Kis fel-le futkosás után kúsztunk egyet,
majd a gerendamászás jött.
Itt jegyezném
meg, a szervezők "jófejségből" levizsgáztak, hiszen először
találkoztam végre a nem élére fordított verziónak. Ennél a helyszínnél is több
akadály volt, és szólt a zene...kellemesebb volt így a kettlebellel lendíteni
20x a fej magasságáig. Pár lépéssel odébb egy "Z" alakú egyensúlyozó
feladat volt. Itt minden oké volt, mentünk tovább. Eddig még nem forgattam
traktorgumit, de tetszett az egyszerűsége.
A dárdadobásról ezt nem mondanám el. Ezen a területen sok feladat közel
volt egymáshoz, átlátható volt, ezért nem meglepő, hogy gyakran láttak
büntetőzni versenyzőket, főleg engem. A paintballnál még reménykedtem, de nem
találtam el a 2 lövésből a célt.
A két célba találós akadály között még volt
kéz és láb kombinált egyensúly, zsákban ugrálás, alagút és Farmer's Walk. Itt 2
kettlebell súllyal kellett megkerülnünk egy szakaszt. Ekkor már sejtettük, hogy
a vége fele lehetünk, mert elértük a 2. frissítőpontot. Egyébként nem vicc, de
terülj, terülj asztalkám volt mindegyik frissítő állomáson. Aztán jött a
kedvencem...soha nem tudtam versenyen kötelet mászni. Inkább büntetőztem, de
szerintem jól tettem, mert megnyúltak azok a fránya kötelek. Nagyon magasra
tették őket, vagy én mentem össze az évek alatt. Innentől felpörögtek az
események. Tricep bar-on mentünk, kikérdezték a memóriát, majd utolsó feladatként, ami
már a cél előtt volt pár méterrel, burpee következett, kombinálva
előreugrással. Gyakorlatilag egy ponttól, majdnem a célig ugrás előre, ott
burpee és így tovább... [egyébként más versenyzőktől tudom, hogy ez egy igen genyó feladat volt, fájt... - a szerk.] A finisben érem, ami fából készült. Szerintem ízléses, szép
kidolgozású emlék lesz a gyűjteményemben. A befutó ajándékok után isteni finom,
forró gulyáslevessel fogadtak mindenkit, ami a nyirkos hidegben nagyon jól esett.
Természetesen itt sem maradt el az eredményhirdetés, ahol először a
gyermekfutam helyezettjeit díjazták, utána a felnőtteket.
Összefoglalva nagyon jó verseny volt, kedves önkéntesekkel. Ami még a táj és
erdő szépsége mellett szól, és amiért ezen a héten a sok verseny közül ezt
választottam, az a faültetés program, hiszen a nevezések összegével minden
versenyző hozzájárult egy terület facsemetékkel történő beültetéséhez, a
Soproni-hegységben. A résztvevők nevét, pedig egy tábla fogja őrizni.
Beszámoló: Kalotai Ildikó
Fotók: Sopron Pajzs Facebook