III. VulcanRun 2019.09.14. @Celldömölk

Szégyen és gyalázat, de a már harmadik alkalommal megrendezett VulcanRun volt számomra az első, ahol személyesen is ott voltam. Beszámoló korábban is volt, de az mindig vendégszerzők tollából és csak lelki szemeimmel igyekeztem elképzelni, milyen lehet a celldömölki OCR buli. Pedig ok több is lett volna korábban a látogatásra. Először is Lendvai Gábor és csapata szervezi, aki az MSR-rel szépen nevet szerzett maguknak a hazai akadályfutó színtéren, másodszor pedig Celldömölk háztól-házig 60(!) km-re van... Mindegy, így alakult... 

---

Pár nappal a buli előtt még beszéltem Ulrich Gabival, hogy összefutunk-e, mondja persze, de nem fut, új feladata lesz szombaton: speakerre gyúrta magát. Eggyel több ok, hogy menjek...:) 

Szándékosan korán érkeztem, hogy még egy laza edzésmunka beleférjen a Ság-hegyen terepfutásilag. Tényleg, csak egy laza kis félórás futás kerekedett belőle, de szalagok már sejtetni engedték a pálya nyomvonalát. Közben fejben igyekeztem összerakni, hogy hova és milyen szögben teszek majd kamerát. Mire visszafelé tartottam az első futamot #sáraapukája elindította, öblös hangját a hegyig hozta a szél. Így a második futam volt, amit sikerült elcsípni.

Zsákos indulás volt: mindenki kapott egy homokkal megrakott tápos zsákot, duda után mentek egy kört, kultúráltan lehelyezték és mehetettek az útjukra. Én is így tettem, terveim egy 6 km-es teljesítésről szóltak, gondoltam végigbaktatom. Mire kiértem a fesztivál placcról az offroad-os arcok fülsüketítő négykerekű izékkel verettek mindenre (is) fel meg le. Az első akadály gyalog sem volt messze, le is telepedtem egy apparátokkal, az önkéntesek meg már pisszentették is volna a sört. Illedelmesen visszautasítottam, mert jogsi, meg ilyenek, de volt náluk engeriaital is. Azzal koccintottunk és vártuk a futókat. Az egyensúlyi akadály könnyű és élhető volt, szinte mindenki ment is tovább szépen. Én is. Elkezdtem únni a baktatást és nekiálltam futni. Így azért jobban telt az út és beértem a versenyzőket, akik egy két akadályt igyekeztek egymás után megoldani: előbb átpréselték magukat egy gumisoron, utána pedig vízszintes gerendákon kellett átkapaszkodni. Itt már láttam burpee-ző népeket. Aztán újabb futrinka az erdő felé, át valami nyálkás-büdös-zöldellő csatornán. Hát kex vagyok meg minden, de technikával ezt itt most nem. Hát megkerültem az egészen plusz pár száz méterért, de legalább a másik oldalról filmeztem a csajokat, akik kissé hidegnek érezték a vasszert...biztos így volt. Aztán palánk, kis kunkor az erdőben három akadályért. Ebből kettő ízlés szerint okozhatott büntetőt. Közben olybá tűnt, hogy én most 12 km-es pályán haladok. Nem lesz ez jó, kérdeztem a szervezőket, merre lesz az a 6 km-es pálya. Útba igazítottak, de nem tudtam kihagyni az egyik leggyenyóbb akadályt, amit aznapra összeraktak. A fent említett wellness csatorna fölé egy kb 10 cm széles lécet tettek egyensúlyozni. De volt ám segítség is! Nem is akármilyen! Egy vékony kötél, ami bokáig lógott csak be, semmire se volt jó. Hogy röhögtem, amikor láttam pötyögni a népeket... :D

Aztán futi és a legendás 1. frissítőpont. Víz, izó, banán, alma - tudjátok a szokásos dolgok -, barackpálinka, sör, fröcss... ! Én komolyan majd' beszartam rajtuk, akkora formák voltak az hely önkéntes arcok. 

Végre jó helyen voltam, megtaláltam a 6-12 km jelző táblát, fordultam is a hegynek fel. Hát igyekeztem én felfutni, de vége azért belesétálós lett, na. De a végére jött a jóság. A Trianon emlékművel szemben van egy hegyes kis pukli: oda fel és onnan le. A reggeli futásnál is megmáaztam a kilátás miatt, most másodszor is a fotók és videók miatt. Imádtam. Lefutottunk a kráterbe bazaltot cipelni és innen már visszafelé vitt az út. Előtt még memória játék meg sötét alagútban pókhálószerűen összerakott kötél akadály. 

A fesztivál terület azért még megszórta a népet. Egy gyűrűs mászóka, egy majomlétra, egy igazán alkargyilkos összetett mászó akadály (Lendvai Gabiból itt azért már kijött az állat), végére még egy nagy cargo-háló mászás és cölöp lajhár kombó. Egy katonai Hummer alatt mászás volt az utolsó, ami még célvonal előtt hasalásra késznyerítette a népet, de ezt már fülig érő vigyorral tették. 

Igazi egész napos, családi dzsemborit csináltak a szervezők egy csomó betétprogrammal: az offroad-os arcokat már említettem, de volt lovasbemutató, íjászkodás, katonai sátor, meg még ki tudja mennyi minden. Persze gyerekfutam is (amiről már sajnos el kellett jönnnöm). 

Rohadtul tetszett az egész buli hangulata, a Ság-hegy pontosan annyi kínt tett bele a versenybe, amennyit még könnyedén el lehet viselni egy kezdőnek is, de azzal a néhány szemét/kemény akadállyal egy jobb futónak is sikerült megnehezíteni a dolgát. 

Nem tudom, hogy pontosan mennyien voltak - 400 körüli létszámot emlegettek -, de jövőre gyertek el ide, mindenképpen ajánlom. Nem egy patikamérlegen gondosan kimért csomag ez, hanem egy ösztönből kurvajóra épített verseny, amit a helyi arcok tesznek annyira emberivé és szerethetővé, hogy csak vigyorogsz, még ha nem is mindig érted, miért...

Fotók: Jakab Attila - Challengephoto