SalGO Jótékonysági Akadályfutó verseny, 2019.09.14. @Salgótarján

Idén másodszor került megrendezésre a Palóc Roham csapat OCR versenye, a Salgo Charity Run Salgótarjánban, ahol a befolyt összeget ismét jótékony célra fordították a szervezők. A tavalyi verseny után rögtön tudtam, ha idén szerveznek ilyen eseményt, akkor mindenképpen ott lesz a helyem.

Természetesen neveztem mihelyst meghirdették az eseményt és az idő gyors elteltével már a rajtnál is álltam. Végigmentem a pályán és szintén nem ért csalódás, bár ismerem a környéket, a legtöbb útvonalat befutottuk már számtalanszor, mégsem tudtam kiszámítani az útvonalat és közelgő akadályokat. 

---

A rajt utáni gumikon áthaladni még jólesett, majd  a várt jobbra irány helyett most balra vezetett az útvonal. Hamarosan egy farönköt kellett a vállunkra kapni. Nem volt külön férfi és női rönk, gondolom az esélyegyenlőség jétszott ebben szerepet. Egy tó melletti útvonalon haladtunk, de hogy meghozzák a kedvünk még jobban, a cipekedés közben is szembejött egy akadály. A tó körüli út felénél két konténer fogadott minket tele vízzel, ahol a rönköt leraktuk a kezünkből és már mentünk is bele a „fürdőbe”. A konténer másik oldalán egy meredek dőlésű fal várt két kötéllel párosítva. Nos vagy én vagyok 10 cm-rel alacsonyabb, mint kellene, vagy a kötél volt ennyivel rövidebb, de többszöri próbálkozásra sem sikerült elérni a kötél végét, így mehettem pattantyúzni (helyi büntetés, 25  guggolásból felugrás talajérintéssel). Miután végeztem a feladattal, farönk fel a vállamra és séta tovább.  Igyekeztem gyorsan visszaérni a farönk kiindulópontjára, mert már nem volt kellemes azt cipelni. Mikor odaértem végre letehettem és lehetett futni tovább, viszont már itt úgy éreztem mintha a lábaim ólomból lettek volna, hirtelen nem tudtam hogyan fogom teljesítem a pályát.

Sok időm nem volt gondolkodni, mert újabb akadály került elém ahol vastag gumikereket kellett adott szakaszon áthúzni, majd megemelve visszavinni. Ez gyorsan megvolt szerencsére, így futás tovább. 

Hamarosan beértem az erdőbe és tudtam itt már csak emelkedők lesznek, bármerre is futunk, a lehetséges útvonalak közül pedig a legkeményebbet kaptuk. Aki szeret hegynek felfelé futni, az biztosan boldog volt mikor ideért, én személy szerint a hegy tetejének jobban örültem. Közben volt egy akadály, ami egy olyan tériszonnyal élő embernek, mint amilyen én is vagyok, nagyon félelmetes, mert két fa közé ki volt feszítve egy cargo háló amin át kellett mászni. Kezem, lábam remegett, de ügyesen átjutottam. 

Újabb hegy következett és a tetején az egyetlen számomra bizonytalan pont elé érkeztem versenyen. Idáig minden elágazás, irány nyíllal volt jelölve, itt viszont egy X volt a földre festve. Nem tudtam, hogy erre tovább, vagy erre ne menj tovább. Bevártam egy versenytársat, tanakodtunk picit, aztán mentünk tovább átlépve az X-et és végre láttunk szalagot az egyik bokron. 

Éles bal kanyar és futottunk egy keskeny ösvényen lefelé. Az alján, a legjobbkor egy frissítőpont várt bennünket izotóniás itallal és vízzel felszerelve.  De hogy túl sokáig ne érezzem jól magam itt, már mutatták is a memória táblát. Na ezen aztán minden volt. Lakat számokkal, pénzérmék, figurák, logó, mindenféle szín; azt sem tudtam mit nézzek hirtelen. A számokra és mennyiségekre koncentráltam, de aztán siettem tovább, hogy ne veszítsek sok időt. Három lépés után egy hosszú alagút várt, benne néhány halvány fényforrás segített biztonságosan áthaladni.  Ezután egy jól futható, de alattomosan emelkedő szakasz következett, melyen két akadállyal is találkoztam. Az egyik egy billenős egyensúly volt, a másik egy palánk. Az egyensúly felénél majdnem leestem, de sikerült jól korrigálni és teljesíteni az akadályt, majd a palánknál ami magas is volt, vastag is, kis küzdelem árán de átmásztam  és futás tovább. 

Nemsokára egy rövid aszfaltos szakasz következett, majd minden OCR versenyző álma, a SÁR. Itt a szervezők most szögesdróttal kombinálták meg a kúszás örömét, hogy teljes testtel élvezhessük gyerekkorunk rosszaságait. Kifejezettem szerettem ezt az akadályt, a sár büdös volt ugyan, de puha és langyos, az akadály végén pedig az egész versenyen itt volt a legnagyobb az egy nm-re eső fotósok száma.

A kellemes dagonya után egy kevésbé kellemes felfelé szakasz következett, egy része betonon, egy része pedig erdőben vezetett. Ez egészen az egykori sípályáig tartott, ahol vödör és homok várt mindenkit nagy szeretettel. Némi homokozás után (meg kellett tölteni a vödröt), mehettünk fel a sípálya tetejére, majd vissza.  Szerencsére volt nálam ivózsák, mert itt nagyon kellett a víz, a hivatalos frissítőpontra viszont még várni kellett.

Újabb futás felfelé és egy erőt próbáló akadály került elém. Emelkedő majomlétra, aminek az oldalán lévő kapaszkodókra gyűrűvel kellett ráfogni. A 2/3-a után sajnos nem sikerült tovább jutom, így jöhetett a 25 pattantyú. 

A salgói vár irányába futottunk tovább, bár idén oda nem kellett kifutni, mint a tavalyi megmérettetésen, viszont a vár alatti pihenőnél két mosolygós önkéntes a memória táblához kapcsolódó kérdéssel várt. Olyan részletre kérdeztek rá, amire fogalmam sem volt mi a helyes válasz, így erősítettem újabb 25 pattantyúval.

Innen a Boszorkánykőre vezetett az útvonal, ahol gyönyörű a kilátás és van egy varázsa a helynek. Sorszámozott fotó készült itt minden résztvevőről, majd a meredek oldalon kellett lefelé indulnunk. Nagyon apró, csúszós kövek után, ugyancsak csúszós gyökerek és talaj következett. A legveszélyesebb részen a fákra kötél volt kötve, így abba kapaszkodva biztonságosan lehetett lefelé ereszkedni.

Hamarosan egy tisztásra értem, ahol csatacsillaggal kellett beletalálni egy kijelölt táblán lévő célkeresztbe. Három próbálkozásra volt lehetőség, viszont nekem elsőre sikerült célba dobnom, így gyorsan mehettem is tovább. 

Meredek, kövesebb hegyoldal közepén feladatot kellett húzni. A kis kártyákon volt pl. 30 felülés, 20 pattantyú, burpee, stb. és akinek szerencséje volt, annak a kezébe akadt a szabadon futhatsz tovább kártya. Nos, én nem voltam ilyen szerencsés, csináltam a kártya utasítására 20 pattantyút.

Futás gyorsan tovább lefelé, a helyet ismerve gondoltam lassan beérek.  A hangsúly a lassan szóra került, mert néhány akadály gondoskodott az amúgy sem nagy sebesség csökkentéséről. Először mindjárt a zsákcipeléses feladatra került a sor. Itt zsákba töltött homokkal a nyakunkban egy jó nagy tisztást kellett körbesétálni szépen a kijelölt útvonalon, hogy maximális ki tudjuk használni az erre rendelkezésre álló teret. A feladat elején és végén frissítésként vizet lehetett inni, ami nagyon-nagyon jólesett.

Aztán futás tovább, ami annyira már nem esett jól, de az adrenalin még hajtott jócskán előre. Gondolataimba mélyedve haladtam és hirtelen a bokrok mellől egyszer csak megjelent egy önkéntes és azt mondta: „Állj, itt a lajhár.” Nagyot koppant mikor leesett miről beszél. Hátranéztem és két fa között egy cseppet sem rövid kötelet pillantottam meg. Felmásztam rá és végigküzdöttem magam rajta egyik fától a másikig, ahol hálát adtam az eszemnek, hogy hosszú szárú zokniban indultam el.

Noha ez is megvolt, mehettem, vagyis szintén futhattam tovább. Ezután jött a gumifutás, amelyet egy újabb palánk követett, és újból sikerélmény volt átjutni.

De, hogy az örömöm ne tartson sokáig fogva, egy vasvillát kellett úgy a bálába bedobni, hogy az stabilan benne is maradjon. Nekem sikerült közvetlenül a bála elé a földbe célozni a vasvillát, így pattantyúzhattam újfent.

Aztán már szinte tapintható volt a célvonal, de azért egy kombinált majomlétra volt még betűzve az érem és közém. Kötélmászással indult a feladat, aztán egy emelkedő rúdra kellett átmásznom, amit gyűrű után gyűrű követett, azután kicsi függőleges bot, végezetül újabb gyűrű. Sikerélményem az akadály feléig velem volt, aztán a bot nem volt hozzám kegyes és a földre pottyantam. Gyors büntetés és már csak egy autó alatt kellett átmászni, hogy végre célba érjek. 

Célba érve a nyakamba akasztották az idén is gyönyörűre készített érmet, amiért minden átélt pillanatot érdemes volt végigküzdeni. Számról a mosolyt le sem lehetett vakarni olyan büszkeség töltött el.

Öröm, boldogság.

Közel 14 km, 20 akadály, kb 500 m szint, egy igazán színvonalas pálya, egy gyönyörű érem és hobbi kategóriában női első hely.

Élvezetes, nagyon jól szervezett verseny volt, jól futható szakaszokkal és az akadályok egyenletes elosztásával. 

Bízom benne, hogy jövőre újra lesz Palóc Roham futam, mert az elmúlt két év két pályája után biztosan izgalmas és változatos versenyre lehet számítani.

Pár szó még a kapcsolódó programokról

Kerekesszékes akadálypálya

Magyarországon először szerveztek kerekesszékes akadálypályát, ahol mozgássérült embertársaink küzdöttek meg a jól kitalált feladatokkal.

Megható és szívet melengető volt látni a versenyüket, példát mutatva elszántságból és kitartásból.

A gyerekfutamokról

Két korosztálynak volt pálya kialakítva. Kisebbek egy rövidebb, a nagyobbak kicsit hosszabb távot futottak, sok akadállyal. A lányom a kicsikkel indult, de annyira tetszett neki, hogy mégegyszer lefutta a távot és teljesítette az akadályokat.

Külön köszönet a szervezőknek, hogy a nagyobb, mozgáskorlátozott lányomnak is lehetőséget adtak a gyerekfutam teljesítésére, ezzel óriási élményt adva neki.