Spartan Sprint & Super Honor Race, 2020.11.07-08. @ Veszprém

A Spartan szellemisége, a pályák/akadályok kialakítása sosem állt messze a katonai kiképzőpályák világától- hiszen, ha jobban belegondolunk ezek felépítése nem nagyon változott az ókori görögök óta. Semmilyen technológiai fejlődés nem tudta elsodorni a palánkot, a kötélmászást, és a homokzsák cipelést, vagy, hogy a legalapvetőbb dolgot említsük: a futást. Ez a minden ország haderejében az alapvető kiképzés és szintfelmérés része a mai napig.

Nyilván ennek a párhuzamnak köszönhető, hogy a katonaság és a Spartan egy idő után „organikusan” egymásra talált- természetesen hol máshol, mint a „műfaj” őshazájában, az USA-ban.

2018-ban a Spartan számos ága egy újabb versenytípussal bővült: ez a Honor Race, amely egyfajta military futóverseny.

Engem, mint hazai és nagyon alkalmi Spartan versenyzőt , roppant nagy büszkeséggel töltött el, hogy az új őrület az Öreg Kontinensen nálunk, a Spartan Hungary és a Magyar Honvédség kezdeményezésére valósult meg.

Természetesen neveztem is azonnal - tavaly novemberben, az eredetileg áprilisra tervezett versenyre.

---

Aztán jött a COVID-19…

Ezekben az ínséges időkben nagyon sok szigorítás van, nem a rendezvény- és tömegsport ipar fénykorát éljük.

Ezért különösképp meg kell becsülni azokat a lehetőségeket, amelyek kimozdulásra adnak lehetőséget.  Megmondom őszintén, hogy ezt én maximálisan kihasználtam: szombaton a Sprint napján – életemben először - önkéntesként, vasárnap, a Super napján pedig STG Debrecen versenyzőként vettem részt az eseményen.

Kezdjük a legfontosabb élményelemmel: Az első hazai Honor Race szervezői tényleg mindent megtettek a versenyzők biztonsága érdekében.

Táblákkal és folyamatos bemondással voltak a sportúristák emlékeztetve a social distance betartására, a fesztivál-és versenyterületen egyaránt. Fertőtlenítő állomások voltak kirakva minden helyen.  Az önkéntesek - saját élmény - online kapták az eligazítást péntek este, és munkájukat minden poszton maszkban, kesztyűben végezték. Az önkéntes csomagban pedig ezúttal nem csak szendvics, védővíz és gyümölcs volt, hanem kézfertőtlenítő is. Ugyanez volt a helyzet a verseny ideje alatt szolgálatot teljesítő katonákkal is……és nem mellékesen, itt szeretném megköszönni nekik a láthatatlan munkát amit végeztek a gyakorlatilag tökéletes versenylebonyolítás érdekében - most hogy egy kipróbálhattam, milyen ez, még nagyobb tisztelettel viseltetek irántuk. Megjegyzem, a  Sprint napon az 5.30-as szolgálatfelvételtől a majd délután 5-ig tartó egész napos ácsorgás és rohangálás önkéntesként sokkal jobban kifárasztott, mint a másnapi versenyzés.

Ennek a sajátos helyzetnek volt köszönhető az is, hogy a szokásos startoltatási létszám-és idősávokat teljesen átszervezték: így a shiftek sokkal gyorsabban, öt percenként indultak egymás után, és a bemelegítő zónában egyszerre maximum 50 fő tartózkodhatott, hiszen így adott volt a minimum 1.5 méter távolság az indulók között.

Én is így kerültem én az utolsó pillanatban egy viszonylag kényelmes 9.30-as startidőpontról egy kicsit kényelmetlenebb 8.05-ösre….D.

Amit utólag azonban nem bántam meg: egy viszonylag – igazából még saját magam számára is meglepően tempós – futással 2:32 alatt végig értem a 11 + km-es pályán. Ezen persze sokat segített, hogy a szokásos horrorisztikus szintemelkedések most nem voltak jellemzőek: az egész pályán talán 300 méter volt. Minden bizonnyal az is sokat segített, hogy ez volt az első olyan Spartan versenyem, ami nem szakadó esőben, vagy az után történik (az első nap verőfényes napsütés, 12-15 fok közti kellemes hőmérséklet várta a versenyzőket. A második nap tejköd, és egy pár fokkal hidegebb, de alapvetően száraz idő.

Az  ilyen „apróságok” sokat segítenek például abban, hogy az ember felmásszon az öt méteres kötélre - bevallom őszintén, a sáros kötelek eddig mindig kifogtak rajtam…..

Az akadályok se nem túl  sűrűn, se nem csomóban voltak, egyenletesen voltak elhelyezve a pálya egész hosszán.

Voltak mozgáskoordinációt igénybe vevő gyakorlatok (pl. balance, kétszer is, hát egyszer is elég leesni erről kérem…), illetve erőnléti kihívások (pl Atlas Carry, homokzsák, stb.). És persze palánkok, falak, over-underek, szögesdrótok minden mennyiségben és magasságban… A vizes akadály idén kimaradt (sosem voltam még ennyire tiszta OCR verseny után, mint most) a Honvédség által felállított Military Zone volt viszont egy olyan speciális pályaszakasz, ami újszerű élményt biztosított a résztvevőknek: végülis, miért menne egy ember egy Honor Race-re, ha nem ezért.

(Megsúgom, hogy egy a PTSZ alatt sokkal nehezebb átkúszni, mint bármilyen eddig ismert akadály alatt, főleg, ha a hidro-zsákod fityegője beakad egy alkatrészbe….).

Persze a military feelinghez nagyon sokat hozzátett a szolnoki bázisról érkező Mi-24-es harci helikopter pálya feletti rögtönzött légiparádéja és Sándor Tamás vezérőrnagy lelkesítő beszéde is. Azt gondolom, hogy egy ilyen szürreális évben rengeteg meg- és átszervezéssel lehetett csak egy ilyen eseményt megtartani.

De itt senki nem adta fel, ahogy a Navy Seal-ban mondják: „just find to execuse to win, keep going” – ez most nem csak a pályán volt igaz, hanem azon a hosszú úton is ami elvezetett mindenkit a veszprémi Honor Race-re.

Mindenki aki ott volt, részt vett, hozzá tett ehhez a dologhoz, megérdemel egy Medal Of Honort, vagy egy becsületrendet. Nem én vagyok a legnagyobb OCR versenyző, de azért remélem többször tudunk majd találkozni akadályfutó versenyeken jövőre….