Spartan, szerelem első látásra @Veszprém Honor Race

Párommal, Renivel régóta futunk, de a Spartan versenyekbe csak idén kóstoltunk bele. A veszprémi Sprint lett volna áprilisban az első, ha a járványhelyzet nem szól közbe. Így az orfűi rendezvényen estünk át a tűzkeresztségen, majd még a nyáron egy csehországi Supert teljesítettünk. Szerettünk volna még több megmérettetésen is indulni, pl. Beasten is, de sajnos idén nem jött össze. Épp ezért nagyon vártuk már ezt a speciális veszprémi eseményt.

---

A Honor Race annyira egyedinek tűnt a különleges helyszínnel, katonai akadályokkal és a csodálatos éremmel, hogy végül úgy döntöttünk, a Sprint mellett a Supert is megpróbáljuk. Nagy izgalommal érkeztünk meg Veszprémbe azok után, hogy szinte az utolsó pillanatig kétség övezte a részvételünket. A romló járványügyi adatok és a környező országok szigorításai miatt még a verseny hetén sem lehettünk biztosak benne, hogy megrendezhető lesz az esemény. De végül minden jól alakult. Köszönet a szervezőknek a kitartásért. A szombati Sprintet kellemes időben, jó hangulatban csináltuk végig, nagyon élveztük. Mikor vasárnap reggel megérkeztünk, teljesen más kép fogadott minket. Előző nap ilyenkor már csodálatos napsütésben lehetett részünk, most hideg és köd várt ránk. Nem volt több 5 foknál. Valahogy éreztük, hogy mindez később sem fog sokat változni. Emiatt a ruházatunkat is melegebbre váltottuk az előző naphoz képest. Profi szervezés várt minket, sehol nem kellett sokat időzni, hamar eljutottunk a rajtzónába. Remek bemelegítés után el is indult a futamunk.

Azt már a pénteken közzétett pályarajzról láttuk, hogy az akadályokat szépen elosztották a távon, ennek kifejezetten örültünk. Palánkokkal kezdtünk, majd kb. 2,5 km után elértünk az egyensúlyozáshoz. Mikor feltűnt az akadály, kezdtem is készülni a burpeekre. Ezt eddig még nem sikerült leküzdeni, a szombati Sprinten sem. Most ráadásul az időjárás miatt biztosak voltunk benne, hogy csúszik is.

Úgy is lett, néhány lépés után mentem is a burpee zónába. Nem különösebben szeretem ezt a fajta büntetést, talán nem vagyok egyedül ezzel. Mindegy, 30 letudva, mehetünk is tovább. A következő akadály a majomlétra, ezt meg kell csinálni, burpeezhetek még eleget. Sikerült is, megnyugodtam. Valahogy nekem mindig plusz motivációt ad az is, hogy ne kelljen büntetőzni. A következő akadály, a hordócipelés kellemes meglepetés volt már szombaton is. Ilyennel még nem találkoztunk előtte, nem tudtam, milyen nehéz lesz a hordó. Nem volt vészes, és könnyebben is vittem, mint a homokzsákot. Aztán jött egy inverz fal, letértünk a Sprint útvonaláról. Az első újdonság az Olympus fal.

Ezzel egyszer már találkoztunk a cseheknél, akkor nem tudtam mit kezdeni vele. Egy ferde fal, amiről könnyű lecsúszni, néhány lyukkal meg láncokkal. Most készültem kicsit fejben, úgy terveztem, elég lesz a lyukakba kapaszkodni. Rögtön az elején felvettem egy guggoló pózt, a cipőm teli talppal feküdt fel a falra, így nem csúsztam le, stabilan tudtam kapaszkodni akár egy kézzel is. Innen már nem lehet elrontani, szépen végig is mentem, aminek nagyon örültem. Futás tovább, és hamarosan jött a Slackline. Első randevúnkkor sikerült végigmenni a kifeszített hevederen. Most se voltam messze, de sajnos annyira sáros volt, hogy a közepén lecsúsztam róla. Egy jó 30-as. Gyerünk tovább, elég jól küzdjük le a távot is. A 154 m szintemelkedés egyáltalán nem tűnt soknak, viszont ahogy futottunk a terepen, ezt kicsit átértékeltük. Ahogy az egyik versenyző megfogalmazta mellettünk, az utolsó vakondtúrásra is felvittek minket. Tele volt rövid, de meredek emelkedőkkel, majd lejtőkkel a pálya. Lefelé nagyon kellett figyelni, mert csúszott rendesen. Azt hiszem, a szervezők kihozták ebből a terepből, amit lehetett.

Hamarosan elértünk a következő akadályhoz, itt a Bender várt ránk. Felugrottam, és belekapaszkodtam az egyik rúdba, majd felhúztam a lábamat, és azzal is megkapaszkodtam. Innen már nem volt nehéz. Ezután jött a 7 láb magas palánk. Reni kisebb nálam, ez a palánk már elég nagy volt neki, de segítettem, így leküzdöttük ezt is. A Twister következett. A neten azt ajánlották, hogy hátrafelé próbáljam kapkodni a kezeimet, hát nem jött be. Megint burpee. Legközelebb megpróbálom oldalazva.

Sorban a következő a Beater. Ezt nagyon szerettem volna megcsinálni, nem hiányzott újabb a három X-ből. A fix rúdon nagy lendületet vettem, és már nyúltam is a forgó rész után. Az utolsó pillanatban vettem észre, hogy valaki mellettem nagy lendülettel megindult, és mire ráfogtam volna, elforgatta a kapaszkodót. Rollback(!), lendületet vettem, és újra nekirugaszkodtam. Innen már végigmentem. Futás tovább, és már vissza is értünk a Sprint útvonalára. Homokzsákcipelés és néhány könnyebb akadály után jött a kötélmászás, ezzel sem volt gond. Majd a Z fal következett. Renivel megbeszéltük, hogy most nagyon figyelünk, hova nyúlunk, ugyanis szegény szombaton véletlenül az akadály tetejét fogta meg néhány lépéssel a vége előtt. Egy „kedves” önkéntes rögtön zavarta is a „négyütemű fekvőtámasz” zónájába, miközben épp akkor több másik versenyzőt csak figyelmeztetett ugyanezért. Most nem hibáztunk.

Irány tovább, a táv nagy része már mögöttünk, de akadály még volt előttünk szép számmal. A következő, ahol izgultunk, a dárda volt. Szombaton sikerült, elég jól ráéreztem. Orfűn volt a kezemben először, ott túl rövidet dobtam. Csehországban sikerült egy ferdét kifognom, félrehúzott, csak súrolta a bábut. Ezért most, ahogy szombaton is, nagyon figyeltem, hogy szép egyenes legyen a dárda. Be is ment megint. Közeledett a pálya vége, de a köd és a hideg nem változott. Szombaton ilyenkor húzott el a fejünk fölött a honvédségi helikopter, különleges élmény volt.

Most a következő akadályt is csak közvetlen közelről láttuk. Hercules. Itt szombaton rém kellemetlen élményem volt. Annyira nehéz volt a zsák, hogy minden erőmet kivette, de mégsem tudtam feléig sem felhúzni. 70 kg fölött vagyok valamivel, de a testsúlyommal meg se tudtam mozdítani. Reni segíteni szeretett volna, de ugye ennél az akadálynál nem lehet. Ezúttal kinéztem egy olyan zsákot, amit többen is felhúztak előttem, és azzal próbálkoztam. Fel is ment, ez olyan nehéz volt, mint a korábbi versenyeken. Persze azért mérgelődtem egy sort, amiért nem egyforma nehezek a zsákok.

Végre elérkeztünk a Military zónához, ezt nagyon élveztük szombaton is. Kitett magáért a Magyar Honvédség, nagyon jó kis pályát állítottak össze nekünk. A bejáratnál rögtön kaptunk egy gépkarabély-utánzatot, azzal együtt kellett átkúszni egy páncélozott csapatszállító alatt, és átkelni két palánkon. Ez nem is volt olyan könnyű, mint elsőre gondoltuk, a fegyvernek volt súlya, és a palánkon figyelni kellett rá. Miután leadtuk a fegyvert, még átmásztunk két teherautón és két tüzérségi lövegen is. Ezután jött a Multirig. Ez szombaton gond nélkül ment, sajnos vasárnap a végéhez közel lecsúsztam a karikáról. Irány a burpee zóna, aztán már csak néhány akadály van hátra. Ezeket is leküzdöttük, és fáradtan, de annál boldogabban szaladtunk át a célkapun.

Remek verseny volt. Minden elismerésem a szervezőknek. Külön meglepetés volt az erre az alkalomra készített kis háromszög alakú emléktárgy. Remélem, jövőre is lesz alkalmunk jó sok Spartan versenyeken részt venni. Azt pedig külön várjuk, hogy újabb Honor Race eseményen indulhassunk.

4,7 / 5

Akadályok nehézsége: 5
Akadályok minősége: 5
Akadályok ötletessége: 5
Akadályok száma/táv hossza: 5
Terep nehézsége: 4
Pályarajz: 5
Hangulat a fesztivál területén: 5
Infrastruktúra (WC, fürdő, stb.): 4
Regisztráció és ügyintézés: 5
Online jelenlét (FB, Instagram, Web): 5
Kommunikáció: 4