Legenda születik - Lajos Kőszegi

Furcsa jelenséget fedezhetünk fel futó illetve OCR fesztiválterületeken, a pályán vagy egy akadály leküzdése során. Luji 70+ kora ellenére szégyeníti meg az évtizedes hátrányban lévő fiatalokat is és lankadatlan tapossa a kilométereket példát mutatva mindannyiunk számára. Otthonában fogadott minket, hogy pályafutásáról, élményeiről meséljen "pár" mondatban.

---

Először is köszönöm, hogy időt szakítasz ránk!

Mesélj a kezdetekről.
Súlyos betegségből sikerült felépülnöm. Az orvosok már azt mondták: tepsi. Végül is kaptam egy újabb esélyt, 2011 tavaszára tudtam annyira felépülni, hogy már tudtam magamról.

Nekem volt egy sportmúltam, 60-70-es években bunyóztam. Voltam 90, 100 kg is (jah hát úgy könnyű – szerk.). Született egy unokám és azon a nyáron fotózkodtunk a családdal és megláttam magam, ahogy lógott a bőröm és azt mondtam, ez nem én vagyok. Tudod, emlékszem 20-30 éves izmos kölyök voltam, nagyváltó súlyban indultam és a képeken teljesen össze voltam esve. Azon az őszön elkezdtem futni, a felépülés után hagytam egy kis időt magamnak, hogy megerősödjek, de ősszel elkezdtem edzeni. Először csak a ház körül, reggel felkeltem fél hat körül és hajnalban, hogy ne lássa a szomszéd ( 😊 ) és februárig köröztem. Egy kör 60-70 méter volt és karácsonyra megtettem annyit, hogy több, mint 4 kilométer lett belőle. Ez lett az alap, amit minden nap megtettem. Annyira kitaposta a füvet, hogy következő évben sem nőtt ki. – Györgyi Kőszegi

2012-ben, mikor kezdett jó idő lenni kimentem a határba. És ott kezdtem körözgetni. 1200 méter volt egy kör, kocsival lemértem ( 😊 ). Először egy kör, aztán még egy kör és így tovább. Túracipőben indultam, jó nehéz volt. Aztán a kínaiban vettem egy futócipőt. Könnyebb volt és azt vettem észre, hogy ugyanazt a pályát, rövidebb idő alatt tudom teljesíteni. Akkor már elkezdtem azon gondolkodni, hogy érdemes lesz nekem jó felszerelést beszereznem. Elkezdtem figyelni a tempóra, a légzésre elkezdtem megismerni magam.

Találkoztam egy sráccal és 2012 november 23-án elmentünk életem első versenyére. Budapest-Kistarcsa. 5200 méteres táv. A következő már 16 kilométer volt. Aztán ’13-ban az első félmaraton Domonvölgyben. Hú, de kemény volt. Éjszaka fagy reggel a nap megolvasztotta a talajt tiszta latyakban futottunk.

Úgy növeltem a távokat, hogy kinéztem egy célt, például a Naplás-tó, 4 kilométer és elfutottam odáig és vissza, mindjárt nyolc. Aztán kinéztem egy 8 kilométeres célt, onnan vissza kellett jönnöm és lett 16.

Aztán hajtott a vágy, hogy maratonozzak, ultrázzak Futottam 90 kilométert, volt olyan hónap, hogy 4-500 kilométert egy hónapban. Én kezdtem a szülinapi futást a közösségen belül. Hatvanöt év hatvanöt kilométer.

Ez akkor a sima futás volt.
Igen ezek a futások. Az első OCR-em a Legion Run 2014 szeptember, Dunakeszi a „Tűzmadarkkal”. 11-en mentünk a csapatból.

Következő évben Csillebércen rendezték meg a Fighters Run-t. Az első nagyon tetszett, abba azt szerettem, hogy nagyon sok kötélhágcsó volt fenn a fákon, a fák között, háztetőkön. Ott kúszhattál, mászhattál, nagyon jó volt. A második már nem volt olyan és nem is szerveztek többet belőle.

Még 2014-ben vettem részt az első Spartan Racemen. Ide hat embert szerveztem össze az előző csapatomból. Sprint-open. Ebben is maradtam meg. Sajnos volt egy betegségem és ’15-16 teljesen kimaradt nekem. Ekkor jött az a nagy vágyálmom, hogy szülinapomon futhassam a Spartant. Mert azt láttam, hogy minden évben március-áprilisban van az első. Olyan szerencsém volt, hogy a 68-ik szülinapomon, Veszprémben, úgymond az első szülinapi Spartan futásomat tudhattam magaménak. Akkor ismertem meg Fazekas Jácintot, ő a speaker. Azt a miliőt nem kapod meg máshol, persze egy profi csapat van a hátuk mögött.

De nem tudom emlékszel-e nagyon sok egyéb futásom volt, nem csak a Spartan. (emlékszem – szerk.)

BrutálAtom, 2014-től mindig ott voltam (idén elvitte a vírus). Szombathely a Savaria Legio (ezt sem rendezték 2020-ban), nagyon megtetszett már az első is. Tavaly arra hagytam az erőmet. Vonattal jártam. Mindig úgy szerveztem utazásaimat, hogy az állomástól futva tettem meg a távot, a helyszínhez odafutottam, verseny és visszafutottam az állomásra. Nem azért mentem versenyekre, hogy aztán nyerjek. Összekötöttem a kettőt. Az a lényeg, hogy kimentem a vonatra és a vonat nem ment. Vezetékszakadás volt és tavaly nem tudtam ott lenni azon. Közben volt a Jászterep ’15-ben volt az első, ’16-túl örökös bajnok lettem, ott voltam végig, csináltak nekem egy korosztályt, mert nincsen sehol 70+os (a pandémiás helyzet miatt elmaradt). A Brutálfutás sem maradhatott ki Nyáregyházán, de nemrég dobta fel a Facebook, Budapesten is jártak, jártam. Sopron pajzson is kétszer voltam, meg a Pannon Hajsza – Nemzeti Hajszán is. (sajnos a Normafa átépítése miatt az elmúlt két évben itt nem rendezhettek versenyt) Az nagyon tetszett, maga a János hegy miatt. A balboa kört ott csinálom. Hat éve mindig. Az az erőléti felmérésem. Ha azt megcsinálom, akkor tudtam, hogy még jó erőben vagyok. Tényleg az volt, mindig azért mentem, mert szerettem is és sok a bunyós ismerős, jó kemény a terep is. A hegy egyik oldala jeges, a másik, amelyiket éri a nap az meg tiszta sár.

Mi először az Orczyram - Zagyva futam-on találkoztunk. Abból a szériából is csak egy „futott” három éve, pedig folyamatosan ígértek új évadokat. Emlékszem, már a vége felé tartottunk, mikor beértelek. Azaz először nem is akartam elhinni, magamban csak azt kérdezhettem: „Ez a papa meg eltévedt? Mit csinál itt?” Pedig teljes menetfelszerelésben voltál. Futottunk is együtt egy kis ideig, beszélgetnem kellett veled, mert nem hittem a szememnek. Mennyire néznek rád furcsán mások?
A fiatalok bíztatnak, mindig hallom, hogy „Hajrá!” „Veled vagyunk Luji!”, „Luji bácsi…”, gratulálnak. Kapom azt a pozitív érzést, ami plusz erőt ad nekem. Ennyi évesen ezt is megérhettem, ráérek még később megsiratnom magam. És belőlem táplálkoznak, ők meg nekem adnak erőt. Fantasztikus érzés.

Sopron pajzs-on a homokzsák cipelésen találkoztunk össze. Jó hosszan kellett a sípályán vinnünk a terhet. Mondtad, hogy menjek csak, mert te úgyis lassan haladsz, vigyázol a lábaidra. Én meg lelkesen szaporáztam a lépéseimet, amik lefelé még eléggé jó mókának tűnt, de visszafele már mindenem kivolt. Ott voltam, hogy leteszem, amikor visszanéztem és te teljesen nyugotan baktattál tovább. Olyan rosszul éreztem magam, hogy majd meghalok, te meg csak jössz, hogy összeszedtem minden erőmet és végig vittem a távot megállás nélkül. Szedsz valamit, hogy ennyire bírod?
Kos, annak is a leg keményebbike, elseje. – Györgyi Kőszegi.
Nagyon fontos, hogy én mentes vagyok mindenféle mesterséges tápláléktól. Nem tudom fogyasztani. Próbálgattam energiaitalokat, iso italokat, de nekem nem bírja a gyomrom. Magam sütöm a kenyeret és amióta tudok venni a Pi vizet iszom. A másik nagyon fontos nekem a futással kapcsolatban, hogy meg kellett tanulnom folyadék nélkül lefutnom egy maratont. Menet közben nem tudok inni. Szép lassan hozzászoktattam magamat a folyadék vagy táplálék nélküli maratoni futásokhoz. Frissítő pontokon is nagyon nem látsz megállni maximum bekapok egy szőlőcukrot és ennyi. Futó vagy te is (sajnos nem), az ember megismeri a saját szervezetét. Meg kell érteni a testedet, hogyan fogyasszon kevés folyadékot. Olyan tempót kellett felvennem, hogy keveset izzadjak, azt is csak hűtésre. Előfordult, hogy elmentem az országúton a Hatvanas tábláig, 30 kilométer, a végét már majdnem négykézláb tettem meg. Túlélésre fejlesztettem a testemet és annyira megismertem, annyira össze tudtunk dolgozni. Van a napfelkeltés futás. Azt télen lehet decembertől februárig, mikor a nap későn kel fel, felkeltem éjjel mínusz tízben, hajnali 1-kor, mivel én lassú futó vagyok és felmentem 6óra, fél hétre a János hegyre, ami 32 kilométer. Napfelkeltét nézni. Ezekkel alapoztam meg azt, ami most van. Mindig az ilyen dolgokból táplálkozom. Mindig azt mondom magamnak, hogy azok közé tartozom, akik kaptak egy második életet, valahogy több van bennem, mint aki nem ment át azon a halálos betegségen, amin én. Másképpen élem meg a helyzetet.

Követsz valamilyen edzéstervet?
Volt, amikor néztem online edzést, néztem Spartan edzésterveket, de nekem sosem ment. Vagy elmenjek egy csapathoz edzeni, az sosem ment. Mindig fejben és szívben éreztem mi kell nekem.

Kívülről úgy látom, hogy a sport tekintetében, szerencsés ember vagy. A közösségi médiát kezeled, még jó, hogy ismerősök vagyunk. Sok álmod beteljesedett.
Az első álmom, hogy Spartanon ünnepeljem a szülinapomat. Március 31-én születtem, de április 1-én anyakönyveztek, szóval mindegyik érvényes. (jó kedvében volt a bábaasszony 😊 ) Az első ünnepem az volt.

És a második?
Zirc-Csesznek félmaratonon 2017-ben volt egy szívinfarktusom, de végigfutottam. Az a szerencsém, hogy volt a betegségem és nem estem pánikba. A rajt után jó pár száz méterre, de akkor már a start helyről összepakoltak és mindenki ment a célhoz, nem maradt ott senki. Ha elesem vagy rosszul leszek, nem talál rám senki. Ez volt a fejemben. Útközben előttem az úton egy kidőlt fa akadályozott. Néztem, hogy azt nem fogom kibírni, ha meg kell kerülnöm. Szép lassan, óvatosan átmásztam az ágak között és mentem előre, de megcsináltam. Ezért a 2018-as szülinapi Spartan kimaradt. De a balboát megcsináltam. Az a szerencse, hogy a doktornő nem tiltotta a futást. A második nagy álmom, hogy a 70-iket is ott ünnepeljem. Aztán a következő, hogy mind a hármat, ami van Magyarországon, meg tudjam csinálni 70 évesen. Tavaly behozták a 60+ korosztályt. Eplényben már AG-ban mentem, de addig mindig csak openben. Az számított nekem, hogy futhassak. Eplényben AG második lettem, Kazincbarcikán AG első lettem, ott már a csúcson voltam. Jó kemény pályát raktak össze, emlékszem. Hatalmas ünnepség kerekedett a végére, többet ért, mint az aranyérem.

A mostani évre is kijutott a jóból. Mondjuk egy Super?
A mostani április sajnos a vírus miatt nem jött létre. Orfűre mentem a nyáron, de az számomra nagyon kemény volt. Sokszor voltam úgy, hogy meg kellett állnom, tudod, amikor már érzed, hogy nincs tovább. Több, mint tízszer. Végül is ennek köszönhetem, hogy elmentem a Superre. Mert úgy volt, hogy nem megyek, de innen merítettem erőt. Valami azt súgta, hogy ott kell legyek. Kínszenvedve, de megcsináltam. Az utolsó kilométerek, mikor kijöttünk a tóból kegyetlen volt. Dombon felfele. négykézláb, tíz méterenként megálltam. De az a fantasztikus, hogy az utolsó pár száz méteren már lankás terep jött, végén a multi riggel, ott tudtam meg mi az a multi rig. Még sosem csináltam és az utolsó karikánál estem le, a lényeg az, hogy mintha minden fáradságom elment volna, kipihenve mentem neki. És olyan fantasztikus, hogy majdnem megcsináltam. Ott kattant be a Gábor TEAM pályája, ahol én sokat látok és hallok, hogy mit, hogyan kell csinálni, hogyan kell fogni. Azt te is tudod, milyen az, amikor már nincs semmi erőd és tovább csinálod mégis. Nálam a holtpont az első pár kilométer után jön ki, amikor csak azt kérdem magamtól, hogy már megint mit keresek egy ilyen versenyen és menjek inkább haza, mert mindenem bajom IS van. Azt gyorsan megélem és élvezem a következő kilométereket. Igen, én is mindig a leghosszabb távokon mentem már a maratonokon is, mikor ott a 12km vagy a félmaraton és látom, hogy sokan kiállnak már a rövid táv után, én hülye, miért nem mentem 12-re?

Tehát Orfűnek köszönhetem azt, ahova most eljutottam. Azért ott van mögötted jó pár év, ahol szép sikereket értél el! De a futam után a fotóimat megosztotta a lengyel, szlovák, román oldal és elkezdtem nézni külföldi versenyeket is. Akkor jött az a vágyam, hogy egy külföldi futamon is részt vegyek még ebben az évben. Így jöttek az álmok, egyik a másik teljesítése után.
Így kerültem ki Białka Tatrzańska-ba, még sprinten. Az volt a fantasztikus, hogy a rajtzónába az indulás előtt néztem a karszalagot és magyarul ráírták, hogy „Hajrá Luji”. Ettől olyan örömben voltam, hogy sírni tudtam volna a boldogságtól. Valahogy annyira könnyen ment minden. Teljesen szabadon futottam, minden kötöttség nélkül, úgy voltam, hogy megcsinálom és mikor beértem megnéztük a helyezést és oda volt írva, hogy Kőszegi Lajos: első. Hatvan pluszos korosztályba. Örömkönny, minden volt akkor.

Közben kiírták Veszprémet. Akkor szerettem volna még egy első helyet. Ezért jött a Super. Ott biztosabbnak láttam, hogy megszerzem a helyezést. Openben indulnak fiatalok is. 60 évesek (age just a number – szerk.). Majdnem nem sikerült elindulnom, előtte kaptam influenza elleni védőoltást és nagyon legyengültem. Szerencsére nem értek az átíráshoz, mert át lehetett volna tenni a nevezést 2021-re. Úgyhogy elmentem, de még szombaton is úgy éreztem, hogy nincs erőm a futamhoz. Van egy hölgy, Emese, ő intéz nekem. Odamentem hozzá beszélgetni és akkor megkaptam a magyar Spartan közösség mezét. Képzeld el, hogy a közösség neked csináltat egy ilyent. Rajta a név a szám, Luji. Minden bánatom, minden fájdalmam elmúlt. Elhatároztam, hogy ebben fogok futni. Elindultunk, az elején van pár lent átbújó, fent átugró akadály és a végére már éreztem … hogy feszül a bicó’! Tényleg 😊 és akkor azt mondtam, hogy ezt meg kell csinálni!

Persze van pár mumus akadályom, a balance. Az, amire fel kell menni. Mert fáj a lábam és inkább előbb leesek, ne a magasból, már nem rugalmas a lábam. De másodszor meg átfutottam rajta. Nyíregyházán is sok egyensúlyozó volt (Extreme Trail – szerk.) azokon is simán átszaladtam. A másik a twister, azt sem csináltam még, rosszul kezdtem neki. A kötélmászás már megy. Néztem videókat és megmutatta egy srác hogyan kell. Lábadon átdobod a kötelet, a másikkal meg rálépsz. Meg kell keresni a technikáját. Végül is azt hiszem vagy tízet rontottam. Tízszer 30 burpee.

Tavaly voltam a Bánki tónál. Életem első OCR-es versenye. Úgy érted a Running Warriors-on? Igen, rettegtem tőle, mikor meghallottam OCR-es pálya, sosem mertem rá jelentkezni. De sok mindent megcsináltam. Ott több akadály van. Ők rámentek a technikás akadályokra rendesen.

A lényeg, hogy meglett az első Superem. A régióban egyedüliként a korosztályomban.

Ezek után, mit kívánhatsz még?
Most voltam kardiológusnál, a laborom az tökéletes, 24 órás EKG is szuper, a szív ultrahangom az megint nagyon szuper. Ahhoz képest, hogy volt egy infarktusom, annyira rendbe jött, hogy maximálisan terhelhető. Bízom benne, hogy születés napom lesz április elején, akkor egy Beast-et. Egy AG Beastet. A Beast elég kemény! Orfűnél nem keményebb, maximum a táv hosszabb. És több az akadály. Akkor csinálok 600 burpeet. A célért bármit!

Nézd erőnlétben még ott vagyok a közép mezőnyben, a futás, ami nem megy. Sosem voltam gyors, ’16-17-ben még tudtam futni, de egyre lassultam. Már nem bírja a lábam. Később érek oda, de több mindent látok! (+1 – szerk.)

Mit szólnak itthon mindehhez, hogy még mindig mész?
Nekem a hócipőm tele van! De mindig azt mondja, örüljek, hogy megy és nem az ágyban fekszik egész nap - Györgyi Kőszegi
Nézd, amikor TV-zünk is, reklám szünet van, addig nyújtózom, gyűrűzöm egyet. Este tízkor is kimegyek.
Nem akartam én futni meg ilyenek, az volt az álmom, azért kezdtem, hogy úgy nézzek ki ismét, mint 30 évesen. Én nem vagyok futó, nem tartom magam jó futónak, nagy sportolónak sem tartom magam, csak csinálom, amit szeretek. Minden reggel felkelek hat körül, hideg vízzel lezuhanyzom, mert én is fáradtan kelek fel sokszor, fáj mindenem, de lezuhanyzom, ki a kertbe, mínusz tíz fokban is minden reggel tornázom.

Nekem ez csak játék, játékosan készülök és a pályákon is játékosan teljesítem az akadályt vagy burpeezek. Így vidáman.

Interjú: Veiger Gábor