SalGO jótékonysági akadályfutó verseny, Salgótarján @2020.09.05.

Páder Zsófi az OCR Magazin segítségével első alkalommal vett részt a Palóc Roham SalGO jótékonysági akadályfutó buliján Salgótarjánban. Zsófi amúgy akadálytrénerként is dolgozik, így ennek megfelelő lendülettel és elhivatottsággal állt oda a profi női rajtba és ....

---

Felcsapom a naptárat, köszöntsük méltón az őszt - vagy inkább búcsúztassuk valami vidám versennyel a “koronás” nyarat. Mit is tartogat szeptember első hétvégéje? Hűűű, bammeg! Vulcan, SalGO, Decathlon Élménypróba, Lupa Palooza, Wizz Air (és még volt biztosan sok más is, én ezeken gondolkoztam el). Kicsit sok(k) program egy hétvégére!

Azt mondta Gábor vendégem, hogy ez a jótékonysági SalGO Palóc Roham tavaly jó móka volt, érdemes megnézni. Én meg azt mondtam, hogy jótékonysági is, terep is, akadály is, nincs is messze, nem is drága, sok egyéb programot is kínál, nézzük meg! Megnéztük!

Nevezési felület, social média kommunikáció, előzetes e-mailek: mint a “nagyoknál”. Egyedi kérés, kérdés, óhaj-sóhaj: kicsit még rugalmasabban és kedvesebben megoldva, mint a “nagyoknál”. 

Izgulás az rendesen van: milyen lesz a pálya, hány fok lesz, vajon mennyi a szint,  nehéz akadályok lesznek, vigyek ivómellényt, hány frissítő is lesz, mennyire lesz vad a terep, erős a mezőny, meg úgy egyáltalán, milyen lesz az egész? — csak a szokásos dolgok, amin egyébként is mindig izgulok. 

Ott vagyunk már?

Igen! Érkezünk, gyors parkolás, rajtcsomag: minden flottul megy, ámulok, hogy mennyi fincsiséget rejt a csomag. “Befutópóló” már a rajtkor a Tiéd, ha teheted fuss ebben! A hőség miatt ujjatlan mellett döntök, de sokan a kék technikaiban feszítenek, már abban melegítenek. Mer’ ugyebár van közös, színpadról vezényelt melegítés is, mint a “nagyoknál” (nem is akármilyen popsiriszálós zenékkel pörgetve a népet).

Jön az első füstbomba, mennek a profi férfiak, jön a második (és gyorsan egy harmadik is), indul a profi női mezőny. Imádom, hogy 500 métert nem mutat az órám, a pulzusom már 160 körül, ellenben már tetőtől talpig vizes vagyok. Mondom is a “Covid-kompatibilis” vizes akadály tökéletes kivitelezését: merj egy vödör vizet a tóból, cipeld el A-ból B-be, majd ott bucket-challenge (öntsd magadra) és már futhatsz is tovább. Megy a vetélkedés, a “cicaharc” a pozíciókért, nem esik annyira jól a gyakran 4:30 körüli tempó a tűző napon, de hogy magamat idézzem: ha nem futod ki magad rendesen, akkor minek versenyzel? 

Agy OFF, láb és tüdő ON, egyetlen gondolat pörög: együtt maradni az első kettővel és leszakítani magunkról a többieket. Az első etapban van pár átmászós akadály, patakban gázolás, hidak alatti átkelés, vasvilladobás (befigyel gyorsan 30 palóc pattantyú*), libikókás balance, kúszás, palánk, memória, bunny hop és csatacsillag. Itt vége is lehetne a versenynek, egy jó sprint volt, köszönjük, elfáradtunk, kérjük a befutóérmet. Azt hitted. Megindulunk fel. Ezek nem viccelnek. Megyünk feljebb. Futhatatlan. Még jobban. Neeeeee… Ne már. Mászunk még. Nem hiszem el. Nem vagyok normális. Ez már a teteje??? Még látom a hátukat. Mennyi lehet az előnyük? 1-2 perc… Ordít a sav. Negyedik lány már sehol. Gyerünk, erős elefántcombik, megyünk még fel. De szép! Soha többé! Hogy még akadályokat is hoztatok ide? Köszi… Még feljebb??? Ilyen nincs! Ó, a *#]ŕ$, khm, szóval igen, még feljebb is van. Na, végre, itt a kilátó, ennél feljebb már nem mehetünk. De! Egészen pontosan fel a kilátóba! Itt már beérjük a profi férfi mezőny néhány tagját, készségesen és sportszerűen engednek előre felfelé (vagy csak megijednek a Darth Vader-i hörgéstől), mert menni kell, hiszen Reni még frissít, csökkenthető a hátrány.

Végre egy kis le, de az sem futható jól, sziklás, dzsindzsás… Amikor tudod, hogy lesz zsák, de magad sem hiszed el, amikor meglátod a szalagokat. Újra a kilátóhoz — hátulról —, plusz nagyjából 25 (?) kilóval. “Ez fekszik neked, Páder Zsófi, használd ki az erősséged, nyomás, meg ne állj, bal, jobb, egyik a másik után.” - bíztatom magam. Csökken is az előny egy kicsit, amint ledobom a zsákot, a szuperkedves önkéntesek kiabálnak, hogy innen már csak lefelé vezet, hajrá, még simán behozható az első kettő. Veretem a bokatörőn, még egy kis kúszás itt, gumicipelés ott, nyomom, ami a csövön kifér, hoppppp, itt is adnak vizet, de jó, csak egy pohárral… 

Pár kilométer rohanás lefelé ész nélkül. Schnitt. Mocsár, slip wall. Pont annyira csúszós, amennyire illik neki. Realizálom, hogy igen, még mindig látom a lányok hátát, felfelé is mehet a gyilkos 5 percen belüli, hátha… A végén van még egy kis vicces rizsföldeken látott cipelés, egy meglepően csúszós balance és “a” kapaszkodós akadály: egy jópofa multi. Lányok pattintják épp a pattantyúkat, amikor mászok fel a kötélen, az agyam tudja, hogy nagyjából már eldőlt, de a szívem még elhiszi, hogy behozható az a pici hátrány. Hát nem. Egy percen belül fut be az első három profi női versenyző. 1:55:15, 13.37 km, 678 m pozitív szint. Csodaszép puzzle-érem, alma, víz, nomeg az elit fiúk várnak.

Teljesen egyértelmű és közös a vélemény: mindenkit megevett, megrágott és kiköpött a hegy. (Engem újra megevett — némi homok kíséretében — és szerintem ki is hányt.) Nehéz pálya volt, ötletes akadályokkal, szuper önkéntesekkel, megfelelő frissítéssel, 99%-ban egyértelmű szalagozással, egyedül még egy-két “izmosabb”, kicsit OCR-esebb, kapaszkodós-mászós akadálynak örültünk volna.

Kocogunk egy levezetőt, gyorsan beküldjük a finom almát, szabadtéri zuhany után kipróbáljuk páran a Palóc Tusát is! A 3-4 perc alatt teljesíthető “acid-killer” pályán minden akadálytípusból találunk néhányat — pici futással kombinálva. Extra nevezési díj nélkül, minimális várakozási idővel teljesíthető a challenge: palánk, botos ferde fal, dárda, lánc cipelés, traktorgumi-görgetés, burpee box jump, kettlebell-cipelés, kúszás, újabb cipelés és a végére még egy palánk. Gyilkos kis kör — pláne a Roham után.

Pihi az árnyékban, gyerekek és mozgásban lévő (vagy épp jóízűen falatozó) emberek mindenütt. 13 órától megy a régi medencében a kerekesszékes, mozgáskorlátozott futam, sok-sok nézővel! Fantasztikusak, ügyesek, agilisek, vidámak! Örülök, hogy egyre több lehetőséget kapnak ők is, hogy egyre többen jönnek el kipróbálni magukat, s hogy egyre több látogatót, nézőt vonzanak ezek a rendezvények is. 

Visszatöltés után nekem irány a kihelyezett véradóállomás! Büszkén viselem a tűszúrást, váltunk pár szót Norbival, az egyik szervezővel, közben fél füllel hallom: indul is az első tökmag (gyerek) futam! Az eredményhirdetést vidéki program miatt sajnos nem tudjuk megvárni, de a szervezők biztosítanak róla, hogy személyesen juttatják el számomra a nyereményem. Bódottá’, ez is elég pro megoldás! 🙂

Versenyzőként abban az x órában, amíg pályán vagyok, csak én és az eredményem számít, utána viszont “kinyílik a világ”: edzőként óriási örömmel és büszkeséggel tölt el a csapatom sikere, a sok-sok sportoló ismerőssel való találkozás és beszélgetés, a látvány, hogy az izgő-mozgó gyerekek, az idősek és a mozgásukban korlátozottak is együtt sportolnak.

Összességében: klassz volt, nagyon köszönöm a lehetőséget az OCR Magazinnak, és naná, jövünk jövőre is! Go-Go-SalGO!