Bevállalták, megcsinálták, visszamennénk!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy futam …

Szinte unokájának mesélő papának éreztem magam, minden egyes alkalommal, mikor valamelyik ismerősöm megkérdezte: „És nyomod még azt a futkározást?” Nyomnám-nyomnám, ha lehetne már futkározni, de szimulációban már tényleg jól állunk.

---

Az elfojtott energiák felszabadítója a Fair Play Sportegyesület, mely nem félte a járvány végét, sem a nyár perzselő hőjét és megszervezte harmadik eseményét.

Már a helyszín megközelítése is vészjóslóan mesébe illő. Orromig nem láttam a bekötő út porfelhőjétől, legalább felfrissül kicsit a pollenszűrő is a város szmogja után. Azt, hogy több kvarc kerül a fogaim közé, illetve ásványból is több fog lecsúszni a verseny alatt, mint egy egész doboz multivitamint elfogyasztása után, az gyorsan világossá vált. Polgárőrség mutatta az irányt és felügyelte a rendezvényt. Megnyugtató, ami egyben azt is jelenti, hogy egy privát egyesületen túl szélesebb összefogás van a háttérben, ami még emberközelebbivé teszi az egészet. Amire nem készültem, mennyire jó kis partyhelyet rittyentettek a puszta közepére. Gyerek pálya, ugrálóvár, több sátor is menedékként a nap elől, kaja árusok, merchandise. Már csak a céllövölde hiányzott, legalábbis itt még nem volt.

A regisztráció ellenőrzését követően a rajtcsomag tartalmazta az időmérő chippet valamint a „nemzeti” pólót. Piros hatalmas logóval, végre nem Dec@thlonos. Nem mellesleg technikai.

Rövid fejtágítás után felszálló füst homályából és maró szagából kirobbanva indultak a futamok. A pulzusszám megfelelő eléréséhez dombra fel, majd dombra le. Át egy búzamezőn, tisztára, mint a Jurassic Park 2-ben, mikor a fűben menetelő csoportra lecsaptak a raptorok. Persze mindez dinók nélkül történt, egyrészt mert nincsenek is, másrészt nem illik lemészárolni a fizető vendégeket, legalábbis nem így. Első komolyabb akadály egy billencs felemelt platójának megmászása. Egyszerre két ember tudta megcsinálni, furcsa érzés volt.

Másfél-két kilométernél járunk, amikor dupla frissítő pont fogad minket. Persze kinek mi a frissítés, ha azt vesszük, hogy egy vízzel töltött „Vietkong verem” lehet az, akkor azzal kívülről hűthettük magunkat, míg poharas vízzel belülről.

A folyadékpótlással nem mellesleg nem spóroltak a rendezők. A kilenc kilométeres távra három megállót is beiktattak, amire valljuk be a közel 40 C fokos hőmérsékletben gyötört szervezetnek szüksége is volt.

Vissza a búzamezőn, ahol a lihegés nagyságával arányos mennyiségű fehérjében állítólag gazdag rovarokkal éhséget is csillapíthattunk. A csúcsot elérve erdős területen kellett tovaküzdeni magunkat. A haladást kevéssé segítette, hogy gerincen sem egyenes, sem vízszintes szakasz, pár méter, de annyi sem volt. Hibát az útvonal tervben és kijelölésben sem nagyon lehetett találni. A terep adottságainak köszönhetően mocsárjárásban is jeleskedhettünk. Finom illatos, bokáig süllyedős, cipőt elnyelős.

A letelepített akadályok teljesíthetőekre lettek méretezve. Látszott, hogy nem a büntetés, hanem az élményfaktor fokozására lettek kihegyezve. Elég sűrűn és szétszórva jöttek szembe, ahhoz, hogy az amúgy is elég változatos útvonalon a futást megtörjék. Kúszás-mászás dögivel. Sárban, homokban, a fűben, ha a horizontális síkot nézzük függőlegesen pedig hálón, kötélen, létrán. A startban hiányzott a céllövölde, hát útközben légpisztollyal ezt pótolhattuk. Sőt, kötelező jelleggel, addig kellett lőni, amíg a céltábla kongó hangja meg nem törte a csendet. 

Talán a legnehezebb feladat a gyűrűs majomlétra, immár a célterületen, ahol azért potyogtak az emberek. A célba már viszonylag tisztán becsúszni, egy kiadós konténeres fürdő után lehetett. Nem azt mondom, hogy a legtisztább állóvíz, amiben valaha áztattam magam, de az út mocskától és a forró nyári nap gerjesztette izzadtságtól így is sikeresen megszabadította a fáradt versenyzőt. A vízi csúszdának nagy sikerét a 100%-os kihasználtság jelezte.

A célban érem, víz és tálcán kínált szőlőcukor várt.

A dög meleg ellenére iszonyatosan jó érzés volt újból egy élő pályán lenni. Pörgetni a kilométereket, legyőzni az elemeket, kerülgetni a többieket. Bár már javában benne vagyunk az évben, végre ez is elkezdődött, nem is akárhogyan, mocskosul, de minden percéven élvezettel.

Már csak az a kínzó kérdés foglalkoztat: ezt eddig miért hagytuk ki?

Fotó: Wieszt János