IV. Várvölgyi terepakadály futás

Voltatok már úgy, hogy éltétek az életeteket, aztán jött egy inger, egy hatás, ami kinyitott egy kiskaput és észrevettetek valamit, ami eddig is ott volt, de „nem láttátok a fától az erdőt”? A TOR 4. alkalommal rendezett, mi pedig első alkalommal koptattuk akadályait. Sajnos.

---

Parkolni a helyi iskola udvarában sikerült, ahonnan az autónyi szélességű út vezetett minket az ismeretlenbe. Már messziről hallatszódott a zene, nem járunk rossz helyen és ahogyan haladtunk a buli felé és tárult ki a látómező, szembesültünk, hogy egy igen komolyan felépített rendezvényre húzott, kihívást kereső lelkünk.

Még el sem jutottunk a regisztrációs pultig, őszintén, nem is siettünk, az út mellett már álltak a csodák. Farmernadrágok lógtak egy kereten, kerestük a titkát, a továbbjutás módszereit. Túlon’ az alacsony multi, a start átellenes felén, a távolban egy másik vegyes kapaszkodó monstrum hirdette, hogy az érmet nem adják majd könnyedén. Rejtve bokrok mögött újabb, eleddig ki nem tapasztalt példányok bukkantak elő.

Rutinos futók már sejthették, hogy lesz itt egy-két csavar a történetben. Tanulmányozásuk idejével arányosan, a zene szünetmentes lüktetésének kíséretében, ahogy lehullt az utazó ruha és átvedlett az ember a futós felszerelésébe érzi, hogy feszíti az agyát a felrobbanni akaró adrenalin, melynek gátjait játszi könnyedséggel robbantotta fel a speaker indulást jelző hangja. Ideges toporgás a rajtzónában, 2 percenkénti indítással az 5 fős alakulatok. Óraállítás, egy utolsó rándítás a végtagokon és kitörés!

A 9+km-re 25+ akadályt ígértek a szervezők. Pár lazábbal már az első 700 méteren találkozhattunk, palánkok (2*3), gumifal, összesen három megálló a rövid, sík szakaszon, pont jó arra, hogy ne csak fejben, de a testünkkel is ráhangolódjunk a feladatra. A bemelegítő szakasz után következtek az emelkedők, hegymászásra ne számítsunk a környéken, mégis sikerült úgy kijelölni az útvonalat, hogy három meredély is belekerült.

A változatos akadálylista első „terhes” megállóját is az első domb tetejére helyezték. A gumihúzást, természetesen dombon felfele, követte gerendahúzás, kőgolyó cipelés és TOR másik „védjegye” a porral oltó cipelés. Talán itt kellett egy picit várni a teherre. Egyrészt nagyon hosszú kört irattak velünk a térképre, másrészt a nyomvonal is olyan vízmosásba vezetett, csak a sokéves avar zörgött a lábunk alatt, mintha soha senki nem járt volna arra. Rejtett csapdaként a téglányi bazaltkövek csendes áhítattal várták a sietségben figyelmetlenül lépők érkezését.

Az első frissítő pontot valahol az ötödik kilométer után kaptuk, melyre a sok mászás után egyre csak nőtt is az igény. Nehéz lenne olyan akadálytípust mondani, amit ne kellett volna megoldani a futamon. Egy másik csúcson memóriatábla. Annyira indokolatlanul figyeltek erre is, annyira indokolatlanul minőségi, laminált táblára vésték fel a megjegyezni kívánt kódokat, hogy nem is értem ezt a maximalizmust. A NATO fonetikus ábécé kódszava + 5 szám. Pl.: INDIA 55779. Úgy látszik itt mindenre IS figyelnek.

Egyszer fenn, másszor lenn, tartja a mondás és a tapasztalat. Közel 200 méteres süllyedés elosztva 2500 méteren, mely lendületet adhatott, ha nem lettek volna kötelező megállók, ismert, de nem szétkoptatott verziói. Általánosságban elmondhatjuk, hogy párszáz méteren belül biztosan akadt valami feladat Az út vége némi aszfaltos kocogással visszavezetett minket a fesztiválterületre. A farmer kapaszkodó előtt kötélmászással erősíthettük mancsunkat. Az egyszerű és nagyszerű ruházati megoldással feldobott keret nem is jelentett nagy kihívást. Ellenben az alacsonyra épített multi, mely gerenda-gyűrűk-három függőleges kerék-gyűrűk-gerenda együtt állásából jött létre. Talán ez az az első pont, ahol komolyan elkezdtek hullani a karszalagok.

A sikertelen akadályhódításra, egy hibrid szabállyal készültek. Három szalaggal vágtunk neki a kalandnak. Mindent meg kellett próbálni, de egy helyen maximum háromszor futhatott neki a játékos, majd repült egy szalag és nyert 15 burpee-t. Az időlimitet 2 órára lőtték be, aki azon belül ért, annak a megmaradt „életeit” nézték először, aztán az idejét.

Egy múló pillanatig belekóstolhattunk a győzelem ízébe, miközben áthaladtunk a célkapun, hogy még egy utolsó frissítés után bevegyük a maradék körülbelül 3, síkon futó kilométert. A szintkülönbség kompenzálására összetettebb építmények (meg dárda), patakjárás, merülés volt a válasz. Az ötletesebbnél-ötletesebb… khmm, nehezebb, de semmiképpen sem megoldhatatlan apró küldetéseken el-elcsodálkozva és örömmel mentünk neki. Nézzük például a ferde palánkot (gyk.: slip wall). A földön egy kötél. Általában a tetejéről szokott lelógni, nem az aljához kötözve feküdni, hasznavehetetlen. A titok nyitja: a kötél vége csomóban végződik, azt a fal tetején egy V bevágásba bedobva, oda beragad és máris hasznos segédeszközzé válik. Annyira nagyszerű, hogy még most is kiesek a cipőmből, ha csak rá gondolok.

Végső küzdelemre a már említett „monstrum” jutott. Fogások, háló alatt, lebegő fal mentén, minden, amit már nem kíván az ember szervezete.

A célban érem, nasi várt. A buli azonban itt még nem ért véget. Bográcsban rotyogó babgulyás csillapította az ebédidőre már megéhezők gyomrát.

Szuper hangulat, egyedi ötletek, klassz útvonal. A hurrá lelkesedés a futam végén sem enyhült, a sok pozitív visszajelzés úgy tűnik hatott, ugyanis a jövő évi időpont már elérhető a Facebookon!

Fotók Figura Photo Facebook