Fighters' Run - Eplény
Száraz lábakkal a lankákon
Veiger Gábor / 2023.11.03.
Az megvan, hogy este házibuliba vagy hivatalos, berúgod az ajtót és a házigazda „welcome drink-el” vár az ajtóban? Azt a bulit elb@szni nem nagyon lehet, de az alaphangulat biztosított. Valami hasonlót éreztem, mikor már a parkolóban üdvözölt egy felfújható kapu.
Igen, megjöttem, itt várnak!
Nem véletlen, a beugró csomagok
és az öltözők is „kint” kaptak helyet. Bár a Vibe Park közösségi helyei is
megelégedéssel szolgálhattak bármely verseny előtt álló, után ülő sportember
számára, az élet igazán az elfoglalt fesztiválterületen pezsgett. Szem nem
unatkozhatott, ha körbenézett az ember. Temérdek kiállító, adta a tábor egyik
oldalát, mellette a park infrastruktúrája, kiegészítve a különböző verseny
utáni rehabilitációs lehetőségekkel. Szemben a hegy, míg utoljára, de nem
utolsó sorban a befutó akadályok és a cél.
Mindenki a saját rajtját várta a legjobban, mégis a showt az ország első OCR maraton indulása vitte. A legkeményebb futam indulói középtávval kezdtek, ennek megfelelően a sípályától balra eső meredélyen indították kalandjuknak. Sokáig nem csodálhattuk törtető libasorukat (a hegymászás nem az előzés klasszikus terepe), mert indultak a rövidtávas futamok is. Az ő etapjuk jobbra kezdődött, mint hangya terráriumban a szorgos dolgozók vonult a csapat cikk-cakkban a meredélyen. Addig mosolyogtunk a látványon, míg a saját futamunkon keresztül el nem kezdtük érezni az emelkedőt. Plusz 80 a pulzusra, ahogyan dolgoztuk le a közel 100 méteres szintemelkedést.
Útközben kényszeredett pihenőként felette-alatta, palánkok vártak, míg a csúcson a majomlétra torpantotta meg a versenyzőket. Első frissítőpontot is ide tették, igaz ez csak a mi szemszögünkből tűnt annak, a 42 km-t választók szemszögéből már a másodikat koptatták a maratonisták.
Könnyed lejtős szakasz következett, melyen meg lehetett húzni. Későn indulok előnye, hogy a tüskés szárú bozótos némileg letaposva terült el előttünk. Akinek a hosszú szárú futózokni védelmet biztosított itt, annak nyolc napon belül gyógyuló és addig dicsekvésre okot adó sérüléseket okozott a következő kúszás, mely némileg konszolidáltabb réten került elhelyezésre. Két oldalasra tervezték az akadályt, tehát egy hurok után repeta jut majd osztályrészül.
Kis kerülőnk magába foglalta az egyik legjobb feladatot a versenyen. Agytorna. Rajtszámnak megfelelő matematikai feladat. Itt egy pillanatra megállt az élet, de némi szorzás/osztás és lehetett folytatni az utat. Egy kis völgyet jelentett ez a kilométer+áfa rész, melyben először találkozhattunk cipelős feladattal.
Második, de nem utolsó hegymászós blokk jelentette a csúcsot, mármint fizikailag a mókában. Előre látó módon ezen kettőezer-valahányszáz méteren ritkábban jöttek az építmények, palánk, lajhár, maradt a természet leküzdése. Érdekes módon nem is tűnt olyan hosszúnak a magaslat, ehhez az is hozzájárulhatott, hogy lefele el lehetett engedni és minimalizálni a „pace” értékét.
Mi más törhette volna meg
lendületünket, mint egy jó vizes akadály. Az idő, pont megfelelő arra, hogy
derékig mártózzunk a Zöld-tóban. A vízfelületen úszó, átfogó békalencsés ugyan
megakadályozta azt, hogy lépteink nyomát szemmel kísérjük a tó alján,
vigasztaljon a tudat, hogy a víz elég zavaros volt anélkül is, így sokat nem
vesztettünk, ellenben némi romantikát kölcsönzött a természet ilyesféle
szépsége.
Ha túltettük magunkat a csalódottságon a következő dolog, ami nem más, mint a farkasverem, vigasztalhatott minket. Már ha a sáros, csúszós cipővel sikerült megmászni. Dagonya a folyómederben, dagonya a sárgödrökben, de az önkéntesek biztató szavai minduntalan tovább löktek, számszerűen a második frissítő pontig. Iso, gyümölcsök energiáival felvértezve jöhetett az utolsó hegymászás.
Felfelé „kitaposott” ösvényen, lefelé erdős, downhill pályán, immár saját terepmintás cipőink által karistolt földkérget görgetve magunk után csapattunk. Végén célegyenessel.
Szinte már elvárt lián-óriás homorú palánk-hosszú hinta hármas vitte be a végső döfést a fáradt karokba. Ezzel párhuzamosan jelentve a cirkuszt a fesztiválterület nézői számára.
Célban örömujjongás, medál terülj-terülj asztalkám.
Azon túl, hogy délben szinte természetes a tészta party minden FR eseményen, a további maradást indokolta a verseny utáni lehetőségek garmadája, nem utolsó sorban a maratonisták feszült várása. Az első befutó a legkeményebbek között is kevesebb, mint 5(!) óra alatt teljesítette a távot. Közepes-rövid-közepes kombináció utolsó szakaszára ráadásul egy téglát is magukhoz kellett venniük, ami normális esetben is több, mint zavaró, hát még egy ilyen küzdelmes terepen.
Saját mértékünk szerint magasra tesszük a Fighters’ Run hangulat lécét, legnagyobb örömünkre ezt rutinból megütik a szervezők. Bár a mókásabb akadályokból volt, hogy csak a hosszabb táv kapott (ezt a gondolatot, bóklászva a célba érők között: „ez keményebb volt, mint a S*”, „úr isten ez nagyon odab*szott” nem mindenki osztja), a szuper tereppel kompenzálták, ráadásként az eszméletlen hangulat, tényleg megkaptuk a törődést.
Fotók: Fighters' Run Facebook