Adrenaline 2023

Idén őszre tették egyik kedves kis fapados versenyem, ellenben most sem úsztuk meg a dög meleget. Egy új népi bölcsességgel lehetünk lassan gazdagabbak: ha Adrenalin, akkor szikrázó napsütés! Ami nem állandó az a pár fejlesztés, mióta nem találkoztunk. Így a „fapados” jelző kezdi is elveszteni értelmét.

 

---

A pusztába szervezett fesztivál már messziről felismerhető felfújt ugrálóvárairól, kitelepített büféiről, a távolban égkék folyóként terpeszkedő, az Adrenalin védjegyéül számító vizes csúszdájáról.

Közelebb menve látszottak az újítások, kicsit nagyobbak airsoft fegyverekkel ismerkedhettek és lőhettek célba, a legnagyobbak, akik felnőtt kategóriában indultak, lézerlövészettben csillogtathatták tudásukat. A véghajrában Toroz keretekkel is szembesülhetünk majd.

Beugrónak a klasszikus A mintájú technikai póló járt, jelen esetben sötétkék színben. Időmérő chip a bokára. Első körben, aztán folyamatosan a gyermekfutamok indultak, majd füstbombától fuldokolva a különböző felnőtt hullámok.

Némi köves út aztán ki a veteményesbe. Idén kukoricáson vágtunk át és tekintettel arra, hogy már ősz van, lassan itt a tengeri betakarításának ideje, ember méretű dzsungelben kellett megtenni a távot. A szervezők annyit segítettek, hogy egy nyomvonalat levágtak. Nagy hátránya a műveletnek, hogy a szár egy része még így is kiállt a földből, egyértelműsítve, hogy a fókusz mindig a következő lépésnél kell legyen, nem az előttünk futó potrohán.

Az első frissítő menetrendszerűen másfél kilinél jött. A kihagyhatatlan vizesárok. Idén segítségül felfújható cápákat kaptunk a nyakunkba.

Teherautó mászás, majd újabb bokázós szakasz jelezte a síkfutás szerelmeseinek, hogy kedvenc típusuk véget ért. A következő etap, majd’ egy kilométeres „hegymászás”, ahol a Szarkáspusztát körül ölelő domboldalán haladtunk előre, miközben óvatosan araszolva felfelé is. Minimum egy számot tágult a terepcipőm széltében, annyira kellett tartani a lábam és már azt vártam, mikor szakad ki az oldala.

Minimális szintezés, maximális szivatás jellemezte az erdei szakaszt. Jellemzően valami indokolt-indokolatlan ürüggyel, de mindig közelebb kerültünk földanyánkhoz, kúszások, mászások, sárban vagy mocsárban dagonyázással.

A dagonyázáson túl erőnléti, ügyességi és az elmaradhatatlan poén állomások váltották egymást, jobb nem lelőni a poént, éljétek át ti is! Idén végre sikerült a kosárra dobás is, eddig hibátlan a futamom, innen már a Toroz keretek a célban csupán gyerekjátéknak tűntek csak.

A terület magába foglal egy motocross pályát is, csoda hát, ha minket is rátereltek? Legalább az eddigi mocskon kívül, némi színt is hazavihetünk, a nap már igencsak magasan járt, mire kibukkantunk a fák kellemes árnyát adó hűséből.

Visszajáró versenyzők már tudják, hogy a szántást elérvén már csak pár építményt kell megmászni és fordulhatunk a „célegyenes” girbe-gurba, keretekkel és végső fürdőjével teleszórt csúszdájára. A technikai akadályok gyűrű, sajtszeletek és rücskös fogásokból állt. Megszakítva lézer-lövészettel, falmászással.

A célban a már sokat emlegetett csúszda, érem és némi frissítő várt.

Ütős terep, változatos akadályok gondoskodtak arról, hogy meg legyünk fricskázva rendesen. Ráébredjünk, nem csak a gyerekeknek, nekünk OCReseknek is becsengettek, indul a „tanév”!

Fotók: Fair Play Sportegyesület Facebook