Fighters' Run Lupa-tó 2024
A CSÚCStámadás!
Veiger Gábor / 2024.04.30.Fighters’ Run menetelését nem lehet nem észrevenni. Munkájukkal elérték azt, amiről megannyi szervező csak álmodozhat. Rekordszámú résztvevő, nyüzsgés, embertömegek a pályán.
Téli álmából csak lassan ébredő
Lupa-tó cetbordákként az égre meredő, elhagyatott épületcsonkjai mellett
haladva, nehéz volt előre elképzelni milyen falut sikerült összehozni a
fesztiválterületen. Pezsgő élet, régen nem látott sorok a becsekkolás előtt, emberekkel
tömött sikátornak ható sátorutcák. Mind-mind egy igazi tömegrendezvény
ismérvei. Vendégrendezők kihelyezett kereteikkel, eszközeikkel csábítottak
mozgásra, játékokra, mintha csak egy sportnap bemutatóján lennénk. És akkor még
el sem indultunk a 8 kilis távon.
Bármekkora is volt a népsűrűség, a szemet mágnesként vonzotta az újonnan debütált Torony, mely 10 méteres magasságával uralta a látóteret. Arról nem is beszélve, hogy ilyen dimenzióhoz megfelelő fesztávolság is társult, így alatta is kényelmesen csapathattak a rajtoló hullámok.
A látványosságok sora persze a fentiekkel nem értek véget. Talán ez nem is olyan meglepő egy Falkás rendezvényen. Itt van például az egyik legfontosabb mozzanata egy jó kis OCR versenynek, a közös bemelegítés. Homokos part, szikrázó napsütés, üvöltő zene és Duracell nyuszikat megszégyenítő energiával felvértezett edzők, kik a kedélyeket lohadni nem hagytak egy pillanatra sem.
Visszaszámlálás és kilövés! Őrült tempó még az elején a homokos fövenyben. Eleinte még jó mókának tűnt, aztán kezdesz kiábrándulni belőle, ahogy lépésről lépésre süllyedsz bele a homokba. Baywatchban valahogy élvezetesebb arcot vágtak az életmentők rohanás közben, igaz nekik nem terepfutó cipőben kellett megtenni a távot a tenger és a leshely között. Kihagyhatatlan lehetőség maga a tó, többször is benne vezetett az út. Hűsítve a felhevült testet és iszappal pakolva meg a cipőket. Ki az, aki nem vitt haza egy kis vödörnyit belőle, akár akarta akár nem?
A táv feléig 12 akadályt kellett leküzdeni, minimálisan technikásak, mászós-kúszós-egyensúly és a memória első fele. Vajon most mit találtak ki arra, hogy visszaadjuk az eltárolt információt? Az biztos, hogy a rajtszámhoz tartozó öt betű kombinációját kell megjegyezni. Kis matek: ha a következő 1700 méter tiszta futás, a teljes futam 21%-á teszi ki, milyen hosszú volt a pálya? Mennyivel kell sűrűbben rakni az akadályokat, ha a maradék 14 darab a hátralévő szakaszra korlátozódott?
Az egyre koncentráltabban elhelyezett és folyamatosan nehezedő kihívások egyre több áldozatot is szedtek. Nem azt mondom, hogy milyen jó volt látni a folyamatos, egymás után farkasjáró büntetetteket, de na… jól néztek ki. 😊
A rendezvényspecifikus kereteken kívül, melyek általában generálták a falka tagjává válást (értsd: jól lebüntizték az akadályt), a bátorság és az erő próbájának szakasza volt hátra a célig. Persze ne felejtsük el a memóriát sem! Kikérdezéséhez nem segítők szemébe, hanem gyöngyök lyukába kellett erősen nézni. Betűket tartalmazó kis golyókat sorban, vékony drótra felfűzve lehetett bezsebelni a gratulációt és az azonnali tovább indulást. A pálya itt gyakran keresztezte a látogatók útvonalát, még több interaktivitást csempészbe a részvételbe.
Tavaly még a célt takarta az Óriás homorú palánk, idén a Tornyot próbálta kevés sikerrel. Közös mindkettőben, hogy van az a tömeg, amelyiket megtorpanásra késztet. Volt mit legyőzni, de legfőképpen magunkat. Erről mi sem tanúskodik jobban, mint a célban, még mindig remegő végtagokkal, sokkos állapotból kijózanodó „túlélők” fülig érő mosolya, a megkönnyebbüléstől feltörő örömáradata.
A célban méretes medál,
alkoholmentes sör, nasi várt. Miután megszabadultunk vizes gönceinktől és
átvedlettünk a márka által biztosított technikai felsőbe, megtisztulva
állhattunk sorba a szokásos és gyakran életmentő tésztapartyra. Levezetésként
tovább tudtunk lógni a kiállított kereteken, szurkolni a még versenyben lévőknek,
de a napozás is kézenfekvő elfoglaltságnak tűnt.
Egy kérdés van már csak hátra: mennyit kell még aludni a következő CSÚCSdöntésig?
Fotók: Fighters' Run Facebook