Margitics Zoltánnal - a Dragon sorozat és ami mögötte van

Challenge - az új formátum

Veiger Gábor / 2020.11.13.

Először is köszönöm, hogy időt szakítasz ránk!

 

Nem indult túl jól a mai napom. Reggel olyan üzenetre ébredtem, hogy egy januárra tervezett rendezvény a járvány miatt elmarad (ezzel kapcsolatban még kérdezek). Pakoltunk össze, hogy induljunk Nyíregyházára rokonlátogatóba, mikor Sebők Szabi jelzett, hogy Ti nem eresztenétek el a decembert és most itt állunk a nyírbátori Sárkány Wellness & Gyógyfürdő előtt, Margitics Zoltánnal , a Dragon „sorozat” főszervezőjével, aki mesél az egyesületükről, versenyeikről és volt olyan kedves és körbe kalauzolt a főbb helyszíneiken is. Ennek a látogatásnak a lenyomatát olvashatjátok alant.




Kezdjük a legközelebbi és legforróbb dologgal, a Dragon Challenge-el. Első olvasatra sem egy klasszikus OCR versennyel készültök. Mesélj kérlek ennek a különlegességéről.

Két formátumot takar a megnevezés. Egy OCR körversenyt és egy duatlont, mely futásból és kerékpározásból áll.

A körverseny lényege, hogy 3/6 óra alatt, pontosan 1,8 km hosszú terepen, OCR akadályokkal tűzdelve kell minél több kört megtenni. Nemcsak, hogy mi rendezünk ilyen versenyt először Magyarországon, de egyből pénzdíjasra is terveztük. (a RW már rendezett egy 12 órás éjszakait - szerk.) Egyéniben és két fős váltóban lehet indulni.

 

Nem emlékszem, hogy lett volna már hasonló Mo-n. Honnan jött az ötlet?

Mi is mint minden OCR függő élvezettel nézünk külföldi beszámolókat és rendezéseket.

 

Külföldi videókból azt tűnt fel, hogy van élvezeti értéke az ilyen többkörös versenyeknek, de szárazon biztos nem ússzák meg a nevezők. Ti milyen különlegességekkel készültök?

Először is a vendégeket a wellness fürdőben fogadjuk, ahova verseny után is visszatérhetnek és kipihenhetik fáradalmaikat.




A fesztivál terület innen egy pár méterre található, de melegedő ott is lesz. Akik hozzánk jönnek egész napos ellátásra számíthatnak. Üdítő, forró tea, főtt étel és nem utolsó sorban önzetlenül osztogatjuk a szabolcsi tüskét! (érdemes előre gondolkozni és saját sofőrt is hozni – szerk.) A meghitt pillanatokat egy közös karácsonyfa körbe táncolással pecsételjük meg, természetesen ez opcionális 😊.

Pár szó a kihívás lebonyolításáról. Akadályainkat egy elkerített területen állítjuk majd fel. Nem akarjuk egy kör alatt kivégezni a résztvevőket, nem egy hegymászó versenyt rendezünk, hogy végig függeszkedni kelljen. Jellemzően kúszós, mászós, egyensúlyi, valamint az erőt szívó feladatokkal készülünk.





Mivel nincs büntetés, minden akadályt le kell győzni, fontos, hogy teljesíthetőek legyenek, mégis megtorpanásra bírják a résztvevőt. Ha nem sikerül elsőre, akkor újból nekifuthat. Ezek után egy hosszabb futás következik, mindaddig amíg le nem jár a 3 vagy 6 óra. Minden megkezdett kört be lehet majd fejezni, köregyenlőség esetén az egyes körök teljesítésének ideje lesz a mérvadó.





Kik a célközönség? Több órás futamokról beszélünk, nem a legszélesebb réteget céloztátok meg szerintem.

Mindazokat sok szeretettel várjuk, akik elég őrültek ahhoz, hogy több órát körbe-körbe futkározva tegyék próbára állóképességüket, kitartásukat. Úgy állítottuk össze a futás/akadályok arányát, hogy az kihívást jelentsen egy OCR-esnek, terep vagy ultra futónak is. 5 befejezett kör után már jár az érem. Természetesen a csúcsversenyzőktől ennél sokkal többet várunk!

 

Visszautalva az első gondolatomra, döntéshozóink annyira rossznak látják a Covid helyzetet, hogy a fociidény végét sem várták meg a szigorításokkal, gyakorlatilag az ilyen szervezéseknek is keresztbe tettek. Mi történik, ha 19-re sem enyhül a járvány?

Itt vagyunk a szabadban, egy deka Covid nincs a környéken. 😊

Komolyra fordítva a szót mindenképpen szeretnénk megtartani. A rajtcsomag részét képezi egy Dragon Race-s szájmaszk is. Ahogy valaki belép az épületbe egészen a rendezvény végéig kötelezően hordania kell, vagy egy azzal egyenértékű másikat. Aki ezt a szabályt megszegi, azonnali kizárásra számíthat. A versenyzők abban indulnak útjukra. Kézfertőtlenítőt „méterenként” helyezünk el. Minden kötelező és ajánlott védekezési formulát megkövetelünk és betartunk.

Ha minden kötél szakad és december második felében sem lélegezhet majd fel az ország, akkor halasztunk.




Személyesen sajnos még nem tapasztalhattam meg egy „ünnepségetek” sem (ami késik, nem múlik), de az összes versenybeszámolóban, amit veletek kapcsolatban olvastam, nagyon dicsérik az egyediségeteket. Milyen filozófia mentén tervezitek az akadályokat? 

Egyik kihívás, amivel szembe kell néznünk, hogy nincsenek túl nagy dombjaink, hegyeink. Ennek ellenére azt is meg kell oldanunk, hogy a tüdőt is megkínozzuk egy picit. Ezért próbálunk ötletes megoldásokat találni minden feladatra. Nem feltétlenül a legkomplexebb épített vasszörnyek a legélvezetesebbek. Ettől függetlenül több mint egy tucat 6*3-as vázzal rendelkezünk, melyek „legózhatóak”, összefűzhetőek, bármit meg tudunk valósítani. Próbáljuk mindenből kihozni a maximumot.

 

Nemrég volt a IV. Decathlon Élménypróba ... mondjuk úgy valóban élményfutam Nyíregyházán. Álltam a tömegben amikor megfogott három kiscsaj beszélgetése. Az egyik magyarázta a többieknek: "... hát ez a legkönnyebb ilyen verseny, Aztán jön a Debreceni Őrült Futás aztán a Spártán. WOOOOW" Ennyi. Eddig jutottak szegények, pont ebben a régióban, ahol itt vagytok többek között ti is. Ez azt jelentené, hogy annyira kemény kihívásokkal készültök, hogy azt már bizonyos körökben meg sem merik említeni? 

Ez vicces 😊. Olyanra volt már példa, hogy idejöttek Spartanos felsőben és a végén lihegve nyilatkoztak a helyi TV-nek, hogy ez bizony keményebb megmérettetés volt.

 

Évről-évre színesedik a repertoárotok, téli-nyári, valamint ez a körverseny. Van még valami újdonság a tarsolyotokban vagy maradnak ezek és kihozzátok belőlük a maximumot?

A duatlont szeretnénk felbővíteni és triatlonos versenyeket rendezni a városban. Kerékpáros oldalról nagy az igény egy cyclo-cross vágtára, amit szintén szeretnénk kielégíteni.

 

Nyírbátort bevettétek, terveztek más helyszínekkel is a jövőben?

Belus Tamás, a Sárkány Wellness & Gyógyfürdő vezetője, minden támogatást megad nekünk, hogy a legvadabb álmainkat is beteljesíthessük. A város polgármestere, Máté Antal és  Képviselet Testülete egyöntetűleg támogatja egyesületünket, nekik köszönhetően, több mint 5 hektárnyi zárt területen garázdálkodhatunk. A környéken van tó, erdő nem utolsó sorban lovarda, természetesen az összes helyszín szerepel az étlapon. Egy szó, mint száz annyi lehetőség van helyben és annyi segítséget kapunk, hogy egyelőre nincs értelme másik helyszínben gondolkozni.

 

2020 nem éppen egy szerencsés év volt a sport történetében sem, Ti mégis behúztatok kettő és hamarosan még egy strigulát idénre. Mit várhatunk tőletek 2021-ben?

Az ICE év elején, a RACE valamikor nyáron biztosan marad, nagyon várjuk a CHALLENGE-ről a visszajelzéseket. Ha ez elég pozitív, akkor ezt a formátumot is rendszeresíteni fogjuk.

Picit infrastrukturális, de készül az új weblapunk, modern, informatív designt akarunk. Az egyesületben olyan nagyszerű emberek vannak tele ötletekkel, hogy egy vlog beindítása adja magát. Ide olyan tippeket, tanácsokat fogunk feltölteni, ami nem arról szól, hogy például mit vigyél egy versenyre, hanem hogy miért!

 

Egyéb kulisszatitok, amit szívesen megosztanál velünk?

Téli rendezésünkre várunk pár sztárvendéget. Boronkay Pétert kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok magyar paratriatlonistát. Jelen lesz dr. Bátorfi Béla a Magyar Triatlon Szövetség elnöke is.

Jövőre leszünk 5 évesek. Hatalmas ünnepséggel készülünk, a versenyeken kívül koncertek, éjszakai fürdőzés színesíti az eseményt. Meglepetésekkel és ajándékokkal kedveskedünk nevezőinknek.



Interjú, fotó: Veiger Gábor