Spartan Sprint - Rakaca

Sikeresen lezajlott az idei első magyar Spartan hétvége, mely ezúttal hazánk egyik legnagyobb víztározója, a Rakacai-tó szomszédságában került megrendezésre, április 23-24. között. Szombaton a super távon erős nemzetközi mezőny állt rajthoz, köszönhetően annak, hogy a futam a CEU Regional Series első állomása. Vasárnap a sprint és charity sprint futamokon állhattunk rajthoz, valamint aznap délután indult special kids futam is.

---

A szombat reggel borúsan indult, a korai rajtolóknak az akadályokon legfeljebb a reggeli harmat nehezíthette meg a kevésbé erős mancsúak dolgát. A délutáni órákban már élvezhettük a nap sugarait, kora nyárira emlékeztető időjárás kerekedett a nap végére. Az égiek úgy gondolták egy nap elég a jóból, nem lehet minden nap nyár, a Spártaiak amúgy is szeretik a sarat, és még fizetnek is érte. Vasárnap reggel szakadó eső kopogására ébredtünk. Minden energiámat arra összpontosítottam, hogy legalább a 8:10-es rajtra álljon el, legalább a rajtig maradjunk szárazak. Általában az égiekhez intézett mentális fohászkodásom működni szokott, ezúttal azonban úgy tűnt, nincs esélyem, így hát megpróbáltam elfogadni a helyzetet és egyszerűen elengedni a nehezítő körülményeket, melyeken változtatni amúgy sem tudunk. Igen, tény, hogy ezek ugyanúgy nehezítenek minden versenyzőt, ezzel próbáltam nyugtatni magam.

Néhány perces bemelegítés után hamar sikerült megfeledkezni az alacsony hőmérsékletről, próbáltam a pályára és az akadályokra összpontosítani a gondolataimat.

A rajt után néhány méterrel a 4 lábas falon kellett áthaladnunk, majd következett az OUT (over-under-trough) nevű akadály, melyet egy újabb fal – ezúttal a 6 láb magas – követett. Az ázott, saras emelkedőkön néha olyan érzés fogott el, mintha két lépés után egyet visszacsúsznék, de ennek ellenére töretlenül haladtunk előre. Első kapaszkodós akadályként a majomlétre fogadott, ahol az esős időre való tekintettel a szokásosnál többen használták ki a burpee zóna nyújtotta lehetőségeket.

Rövid futós szakasz után szomorúan és kissé meglepődve láttam, hogy a Z-fal melletti büntető zónába is túl sokan vannak már, nem akartam növelni a tömeget, úgyhogy inkább minden erőmmel arra koncentráltam, hogy a saras kapaszkodókon ott maradjon a cipőm – bejött. Boldogan szaladtam tovább, következő kihívásként 3 akadály látványa egyszerre tárult elém. Ismerősként futottam az akadályok felé, az előző napi önkénteskedés során sikerült kiismerni a terepet, ugyanis a Hercules hoist társaságában töltöttem néhány órát. A gerendákon való átpördülés után nem okozott nehézséget a zsák felhúzása, a piros zsákok nem bizonyultak a szokásosnál nehezebbnek. A szögesdrót alatt olyan gyorsan csúsztam át, mint még soha, úgy éreztem magam, mint valami pingvin a jégen.

Tudtam, hogy vár még néhány burpee a pályán, próbáltam szedni a lábam, tartalékolva némi energiát a továbbiakra. A balance akadály mellett elhaladva a homokbánya felé vettük az irányt. Sikerült kihasználni a hely adta lehetőségeket, itt is több akadállyal találkoztunk. A kötél alján lévő saras részen túljutva, a teteje már száraznak bizonyult, ezt a büntető zóna alacsony kihasználtsága is tükrözte.

A kötélről leereszkedve gyors A-cargo után egy szimpatikus, kaviccsal megpakolt vödörrel szaladtunk egy „gyors” kört a bányában, majd futás tovább a bányából kifele a balance felé. Előttem futott egy lány, akinek sikerült, ilyenkor ez ad egy kis mentális tuningot és könnyebben elhiszem, hogy nem is olyan nehéz az akadály, még esőben sem. A vízszintes részre érve már boldogan nyugtáztam, hogy ezt a szakaszt is sikerült mindenféle szankció nélkül leküzdenem, azt meghagyom inkább az arra rászorulóknak.

Ismét egy hosszabb futós szakasz következett, beértünk az üdülő területre, a nyaralók közé, egészen pontosan a tó irányába vezetettek a piros-fehér szalagok, de mielőtt nyugodtan besétáltunk volna, nyakunkba csaptunk egy piros vagy fekete homokzsákot. A tóból kiérve az atlas carry következett, a kőgolyó megsétáltatása után egy hosszabb single track-en haladtunk, azaz inkább csúszkáltunk a tó mellett. Az egyre erősödő zene arról árulkodott, hogy közeledünk a fesztiválterülethez, de a korábbi versenyeken megtanultam, hogy ilyenkor bármikor közbe jöhet egy váratlan kanyar, ami teljesen más irányba viheti versenyzőket, úgyhogy nem szabad beleélni magam a célvonal közelségébe. A pályarajzolók gondoskodtak róla, hogy a célfotón kevésbé sárosan vigyoroghassunk, a dunk wall-nak köszönhetően lemostuk az útközben gondosan összeszedett sarat és füvet magunkról.

Egy rövid szakasz után beértünk a fesztiválterületre, itt már kevesebb sár, de annál több akadály fogadott. Egy egyenes szakaszon egymás után kellett áthaladnunk még néhány akadályon, a small cargo után jött egy slip wall, majd egy vertical cargo. Látszólag már tényleg csak néhány méter választott el a célvonaltól, de már megszokhattuk, hogy nem megy ez olyan egyszerűen. A finish line előtti multi már nem is okozott nagy meglepetést, az előző naphoz képest annyi könnyítést kaptunk, hogy a köteleket kicserélték gyűrűkre, bár az időjárásnak köszönhetően ez nem mindenkinek jelentett könnyítést. A multi után még egy utolsó akadályként a dárdával kellett (volna) sikeresen eltalálnunk a szalma bálát. Spartan pályafutásom során még talán egy versenyen sem került a dárda ennyire közel a célvonalhoz, ez sokaknak még egy utolsó adag burpeet jelentett.

Az időjárás időnként megnehezíti a versenyt és ronthat az összélményen, sajnos még a Spartan szervezők sem tudják befolyásolni…pedig milyen jó is lenne. Ilyenkor élvezni kell az esőt, a sok sarat, a csúszós akadályokat, a hideget és az eső miatt az esetleges plusz négyütemüket. (Ha nem élvezed őket, akkor sem lesz máshogy :D)

Annak ellenére, hogy kevésbé szintes területen jártunk, azt gondolom, sikerült egy változatos és élvezhető pályát összerakni egy gyönyörű (eddig sokak számára kevésbé ismert) helyen és a parkolási kellemetlenségek ellenére is egy szuper és eredményes hétvégét tudhatunk magunk mögött.

Találkozunk a követkető versenyen!

Beszámoló: Ujvári Zsuzsanna

Fotók: Spartan Race Hungary Facebook